Kiközösített bikák

A hétvégén szép számban gyűltek össze a rodeo szerelmesei.
Reggel még készült a „kaloda”, s mi addig barátkoztunk, nézelődtünk, míg mindenki megérkezett.
Foltoscsikó magához ragadta a szót és az embert próbáló játékról komoly megbeszélés kezdődött, kivesézve annak minden mozdulatát, a jogi részeket, a felelősséget. A napfény aztán gyorsan kicsalta őket a szabadba, egy jópofa műborjú körül folytatták a megbeszélést.
Minden részletre kiterjedően beszéltek a biztonságról, a rodeo bohócok csöppet sem nevetséges feladatairól.
Nem volt viháncolás, nevetgélés, még a legkisebb gyerek is feszülten figyelt, hisz édesapja is a rodeosok között lesz. Foltoscsikó azt is elmondta, hogy az MLSZ ettől a versenyszámtól ugyanúgy elzárkózott, mint a többi western versenytől, kivéve a reininget, amit szárnyai alá vett.
A kiközösítés ellenére a fiúk egy pillanatra el nem bizonytalanodtak, szövetség nélkül is volt épp elég dolguk aznap.

Mindjárt az első feladat kínálta is magát: szóltam a fiúknak, hogy itt a betadin, egy itteni borjúnak megsérült a szarva, Sancho azt mondta, levedzik, az állatorvos azt mondta nincs nagy baj, de le kell kezelni. Már ugrottak is és lasszóikkal a borjak karámja felé vették az irányt. Gyors, határozott mozdulatokkal dolgoztak. A borjút leválasztották a csapattól, szarvára lasszót dobtak és így már könnyebben meg lehetett közelíteni az erősen tiltakozó borjút. A letört csonkot egyikük eltávolította és betadinnal a sebet alaposan lekezelte. Jó móka volt, pár perc alatt készen is voltak.

A kaloda elkészült s közben a versenyző társaság elment a nap főszereplőiért: két nagydarab bociért; az egyik úgy 500 kilós lehetett a másik egy százassal több. Szép zsemle színük és ártatlanul rebbenő pilláik senkit nem tévesztettek meg; a bambi-külső szépreményű rodeo bikákat takart, kevés rutinnal ám annál nagyobb lendülettel.

A versenyzők és a bohócok mindent meg is tettek biztonságuk érdekében.
Lenyűgözött a hozzáállásuk, az okosan felépített taktika, a mindenre kiterjedő alaposságuk.
A bikáknak a team-penning karám egy kis részéből „elkülönítőt” képeztek ki. A karám oldalához került a kaloda s a kaloda végénél futófolyosót emeltek. Így az épp soron következő bika zsiliprendszerben terelődött hol vissza az elkülönítőbe, hol a kalodába.

A lovasok alaposan „felvértezték” magukat: bokavédő, lábszárvédő, térdvédő gerinc és mellvédő és egy csodásan kipingált bukósisak védte a testi épségüket. A bikák szarvait puha textíliával burkolták, hogy elkerüljék az esetleges felnyársalást.

A bohócok hárman voltak, ők folyamatosan a karámban tartózkodnak és hordókkal védve magukat ugrottak a bika elé ha kellett.
A bikák mivel először vállaltak szerepet ebben a játékban, mit sem sejtettek, az újabb taktikai megbeszélés és a karámok átépítése alatt békésen öklelték egymást, ismerkedtek az itteni borjakkal, feküdtek, bőgtek. Aztán beterelték őket a kiskarámba és elkezdődött.

Az első feladat a bika reakcióinak felmérése. Mennyire támadó, mire hogyan reagál. A három bohóc egy epizódszereplőt vont be: egy szalmával kitömött életnagyságú műversenyzőt, név szerint Jimmy-t.Ez azért kellett, mert meg kellett tudniuk, hogy a bika ráront-e a földön fekvő sérült emberre. Az egyik bohócnak viszont épp az a feladata, hogy a két ellenfél közé vetődjön, ha a bika ráfordul a sérültre.
Most azonban nem történt ilyen, a bikák kissé gyáván álltak hozzá a „bikaságukhoz”; igyekeztek minél messzebb kerülni a bohócoktól. Így Jimmy-t végül kiírták a forgatókönyvből és kezdődhetett az éles bevetés: a bikák meglovaglása.
Már említettem, hogy a bikák szarvára is védőfelszerelés került; ennek felhelyezése sem volt egyszerű. A bikát előbb a kalodába kellett terelni, ott a szarvára lasszót tettek, az orrába karikát és a még így is rendkívüli erővel ficánkoló bikát felszerelték a kis textílgombócokkal.

A bikának további két felszerelés jutott: egy hátsó, szorító heveder, amit ügyes csomózással rögzítenek s egy rántással le lehet oldani, valamint az első heveder, amibe a lovas kapaszkodik. Nem veszélytelen ezek felhelyezése sem, a bika még a kalodát is képes volt megmozdítani egy-egy erősebb lökéssel.

Az első lovas beöltözött és a kaloda teteje felöl ereszkedett a vergődő bika hátára.
A kaloda retesze kinyílt s mindenki lélegzetvisszafojtva leste a történteket. A bika a tőle elvártaktól ellentétben nem visszafordult, hanem rúgott. Jó nagyokat. Így a lovasok jó része a lábán sérült kissé, mert a bika a rúgás után villámgyorsan lehullott a versenyző lábára. Ezzel a tapasztalattal is gazdagodtak, így másképp kell majd esni. A bohócok, annak ellenére is minden mozdulatot ugyanúgy véghez vittek, hogy a bika nem fordult a földön heverő ember ellen. Mert más bika másként viselkedhet. Ugyanúgy védték a lovast, ugyanúgy terelték el a figyelmét, mint egy vérmesebb jószágnál.

A két bika felváltva versenyzett, hosszú pihenőket hagyva a másiknak. Ahogy telt az idő alakultak át a gyakorló mozdulatok, gyakorlott, gyors, precíz mozdulatokká. Az először még kissé félve és nehezen feltett hevederek egyre rutinosabban kerültek fel a soron következő bikára.

Minden versenyző egyszer ült a bikákra, ennyi egy napra bőven elég volt a kezdő vérontóknak.
A nap végén még átbeszélték az esetleges módosításokat, rendszerezték az első nap tapasztalatait, aztán éjszakába nyúló bulizással engedtük ki a gőzt és az adrenalint.
Az itt vendégeskedő bikák is bőven részesültek a jóból; Sancho egy nagy kád finom takarmánnyal kényeztette őket s az éjjel már semmi nem zavarta nyugalmukat.

Felvirradt a második nap. A lassan melegedő levegő összébb húzta rajtam a kabátomat, kissé zúgó fejjel sétáltam hátra a bikákhoz. Békésen hevertek a karámban.
Az idő nagyon lassan telt. Emberek jöttek-mentek, s a versenyzők is csak lassan tértek magukhoz a tegnapi nap után.
A mai alkalom izgalmasabbnak ígérkezett. A bikák nagyjából rájöhettek a feladatra, mert virgoncabbak voltak, mint valaha. Sőt már erejüket is megmutatták: a karám egy részét úgy feldöntötte egyikük, mint egy kártyavárat, annak ellenére, hogy szegekkel és vasoszloppal erősítettük meg az egész karámot. Rá kellett jönnünk, hogy egy nem sokkal nagyobb bika is nagy károkat tud okozni a karámban. De minden gyakorlás közben derül ki, sok apró, lényegtelennek látszó dolog is nagyon sokat számíthat egy verseny alatt.
Az orrkarikát teljesen elhagyták. Csak lasszóval fogták vissza a bikát a kalodában, amíg a lovas és a hevederek rákerültek. Ezek a bikák még nem voltak olyan hatalmasak, a szabványméretű kalodában meg tudtak fordulni, nem kis bosszúságot okozva a terelőknek.

A bikák kímélése miatt most nem került sorra mindenki. Sancho látva az elanyátlanodott vitézeket, csillogó szemmel ajánlotta föl kőkemény lovát: Kürtöt. A társaság új erőre kapott, jó jó bikalovaglás, de azért a ló az mégiscsak más!
A bikáknak itt véget is ért a feladatuk, már mindenki az erdőt leste, hogy mikor bukkan fel Sancho és az ő vérlova.
Jöttek is kisvártatva, a ló már bent a kalodában s egy volt zsoké már a hátán is termett.
Hogy ne szaladjak annyira: a lovaknál is van hátsó heveder, első heveder. A hátsó heveder nagyon érdekesen nyílik: a lovashoz van kötve a biztonsági szeg, s amikor a lovas leesik, a szeget az esés lendülete kirántja és a hátsó heveder azonnal leold. Ezt csupán azért mondtam el, mert amint a lovassal a ló kiugrott a kalodából, ez a heveder véletlenül teljesen leoldott. Jót nevettünk, hogy a „vad” ló békésen sétálgat vakmerő lovasával.
Ezért a ló még egyszer kapott lehetőséget. A heveder ezúttal a helyén volt és Kürt nem hazudtolta meg magát: olyanokat fordult a levegőben, hogy azt el sem tudtuk volna képzelni erről a zömök, bájosképű vérlóról. A zsoké 5 másodpercig tudott mindössze fennmaradni, de hatalmas ováció kísérte lovaglását. A két nap alatt nem kurjongattunk összesen ennyit, mint most, neki. A csapatnak annyira megtetszett a ló, hogy azonnal megalkudtak a gazdájával, hogy 30-án is vállaljon velük egy közös fellépést az arénában.

Szenzációs volt, végig izgultam mindenkiért, még a bikákért is. A bátor bikalovaglók büszkén mutatták a két nap alatt szerzett apró sebesüléseiket s azt hiszem mindannyian abban a tudatban mentünk végül haza, hogy nagyon sok tapasztalattal és élménnyel lettünk gazdagabbak s az április 30-ai versenyen már profi produkcióban lehet része mindenkinek.
Nagyon büszke vagyok rájuk, el vagyok varázsolva, felejthetetlen volt a kiközösítettek versenye Silveradon.