| Az abszint
Abszint (Absinth) – az iparszerű szeszgyártás történetében legmagasabb (legális), 60-80 %-os alkoholtartalommal előállított (zöld vagy színtelen) ital: fehér ürömfű (artemisia absinthium) és egyéb fűszernövények, valamint desztillált alkohol keveréke. A XX. század elején (kábítószerjellegű és addiktív káros hatására hivatkozva) szinte az egész világon betiltották. Az ezredfordulóra részben rehabilitálták; ma már az Európai Unióban - igaz korlátozott tujontartalommal - ismét forgalmazható.
Egy (majdnem) elfelejtett ital: az Abszint
Az emberiség zaklatott története során akadt néhány igen hányatott sorsú és nagy vitát kiváltó alkoholnemű, de azt a kétes értékű kiváltságot, hogy az egész világon betiltsák, egyedül csak az abszint érte el. Összesen mintegy 150 évet élt (és hatott), de rövid élete során olyan vihart kavart, annyi végletes ellenérzést és vitát váltott ki, mint kevés más ital. Aktív rajongói afrodiziákumnak, sőt rengeteg betegség természetes ellenszerének tartották, és ódákat zengtek szellemi felpezsdítő erejéről. Harcos ellenfelei szerint viszont ideg és elmebaj okozója volt, mely ráadásul egész életre szólóan függőségben tartotta áldozatait.
Az ital neve a mai olvasó számára valószínűleg nem mond sokat, pedig a szépirodalom és a képzőművészet terén sokszor találkozhatunk emlékeivel. Olyan művekkel is melyek közvetlenül az abszintot, vagy annak hatását ábrázolják, de gyakoriak az olyan műalkotások is melyek (bevallottan vagy nem) az ital hatása, befolyása alatt születtek.
A múlt század és a századforduló Franciaországának legnépszerűbb italáról lévén szó, elsősorban a párizsi művészvilágra volt jelentős hatással. Az irodalom óriásai közül Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud és Oscar Wilde kerültek szoros és hosszantartó kapcsolatba az abszinttel, mely mind életükön, mind pedig műveiken maradandó nyomot hagyott. Legtöbbször stimulánsként használták, és a lelkes abszint-hívők állítása szerint ezen ital nélkül sokkal szegényebb lenne a világirodalom.
Az abszint fogyasztás képi ábrázolása szinte a korszak minden festőművészének életművében fellelhető. Az ábrázolásmód (a korszak stílusainak és izmusainak sűrű változásai mellett) jelentős ambivalenciát mutat, hiszen a szimpatizáló, magasztaló megjelenítéstől kezdve egészen a megvetéssel elítélőig igen sokféle szemléletben megjelenik. Jelentős műalkotások születtek e témában Edouard Manet, Edgar Degas, Henri de Toulouse-Lautrec, Vincent van Gogh, Paul Gauguin, és Pablo Picasso ecsete nyomán.
De nézzük csak tényszerűen, mi is ez a misztikus, rejtélyes ital.
Az abszint nem más, mint az ürömfű (artemisia absinthium) és egyéb fűszernövények desztillált alkohollal történő keverése. A végeredmény az emberiség történetében legmagasabb (legális), 60-65%-os alkoholtartalommal iparszerűen előállított itala. A felszolgálása és fogyasztása körül egész kultusz alakult ki. A nagyméretű pohárba kb. 2-3 centiméter magasságban öntöttek abszintot, majd egy lukacsos, úgynevezett abszintkanálra kockacukrot helyeztek, melyre lassan a pohár felett vizet csurgattak. Az ital ettől átlátszatlan, egyesek szerint sejtelmesen foszforeszkáló, halvány sárgás-zöldes színárnyalatot kapott. Innen ered korabeli beceneve is, mely a két ellentétes véleményalkotó tábor szerint zöld tündér, vagy inkább démon. Harcedzettebb abszintivók, már egyre kevesebb vízzel itták az egyre több, szinte tömény szeszt.
Antal B. Gábor
Fehér ürömfű (Artemisia Absinthum)
Származás
Már az egyiptomiak és a görögök ismerték a fehér ürömfüvet, amit gyógyításra használtak. Hazánkban a középkori kolostorkertekben volt megtalálható, a szerzetesek különböző elixírek készítésére használták.
Érdekesség
A fehér ürömfűből készített, gyönyörű zöld vagy fehér színű abszint nevű ital a századforduló nagy kedvence volt a művésztársadalom körében. Túlzott és folyamatos fogyasztása azonban epileptikus rángásokat, amnéziát okozott és hallucinogén tünetekkel járt, gyakorlatilag a teljes elbutuláshoz vezetett. Ez volt az oka betiltásának.
Jellemzés
Közép- és Dél-Európában, Kelet-Ázsiában, Észak-Afrikában helyenként tömegesen előforduló bokros, száraz helyeken termő, évelő növény. A föld feletti virágzó hajtását használják. Ezüstmolyhos szára másfél méternél magasabbra is megnő, alsó részében elfásodó, felső részében elágazó. Íze, illata hasonlít a citroméra, fűszeres és keserű.
Fajtái
A rokon fajok közül hasonló a fekete üröm (Artemisia vulgaris). Ugyanebbe a családba (Artemisiák) tartozik még a tárkony üröm, az egyéves üröm és a termesztett növényként ismert istenfa. A boltokban csak szárított formában kapható.
Eltarthatóság, tárolás
Minekután csak szárított formában kapható, így a szokásos szabályok vonatkoznak a tárolására: száraz, fénytől védett helyen, légmentesen zárható edényben tárolandó.
Elkészítés, felhasználás
Leginkább a zsírosabb húsételek ellensúlyozásához használjuk, így csülkök, oldalasok, stb. De ugyanúgy használható édességek, mint például fagylaltok ízesítésére.
Vitaminok, ásványok
A C- és B-vitaminon kívül tartalmaz még illóolajat (tujon, tujol, pinén, fellandrén, kadinén), glikeserűanyagot (abszint), cserzőanyagot, borostyánkősavat.
Abszinttörténelem
A zöld tündér visszatér
Sok évtizedes száműzetése után részben rehabilitálták a sokáig drogként, utóbb veszélyes méregként számon tartott bűvös italt, az abszintot. A smaragdzöld szeszről évtizedekig azt állították, felelős lehet a századforduló számos kiemelkedő művészének elmebajáért - vagy éppenséggel egy-egy zseniális alkotásáért.
Ismét legális butító divat lehet a nem régóta már Magyarországon is forgalmazható, alapkiszerelésben "méregerős", 50-80 alkoholszázalékos, smaragdszínű szeszes ital, imádóinak elnevezése szerint a "zöld tündér". Az illegalitás évei hosszúak és szigorúak voltak. Az ital Európában az utóbbi nyolcvan-kilencven évben egy-két hely - például a közelebbi szomszédságban az egykori Csehszlovákia - kivételével "tiltott gyümölcsnek" számított. Mi több, a klasszikus abszintra továbbra is érvényes marad a tiltás, és Magyarországon - illetve várhatóan rövidesen az Európai Unió eddig elzárkózó országaiban - csak egy "erőtlen" változatának engednek szabad folyást. Az Egyesült Államokban pedig csupán egy teljesen legyengített formája kerülhet a poharakba. Pedig a furcsa karriert befutott ital annak idején kifejezetten "gyógyhatású készítményként" kezdte.
Egyébként a gyógyítónak vélt hatást és az eltiltást is ugyanannak köszönhette, nevezetesen egyik alkotóelemének, az Európában és Ázsiában szinte mindenütt megtalálható fehér ürömfűnek (HVG, 1995. április 29.). Az abszint kesernyés ízét adó, különleges tulajdonságokkal bíró egyik fő növényi alkotóeleme már az ókortól kezdve afféle univerzális gyógyszerként szolgált. A geometriai alapvetéseiről ismert Püthagorasz például már 2500 évvel ezelőtt a szülési fájdalmak enyhítésére javallotta a nagyjából 1 méter magas, cserjeszerű fehér ürömfű apró leveleinek borban vagy más szeszes italban való kiáztatásával nyert szert. A modern orvoslás alapjait megteremtő Hippokratész pedig száz évvel később a reuma és a menstruációs kínok gyógyírjaként is számon tartotta. Igaz viszont az is, hogy Plinius, 1. századi római történetíró, nyilván keserű íze miatt, még absintiumként utalt rá - ami ihatatlant jelent -, és a középkorban is inkább emésztést elősegítő szert láttak benne, míg John Gerard angol füvész 1597-ben megjelent, Herball című könyvében pedig kifejezetten bélférgek ellen ajánlotta.
Az igazi abszint persze más - a modern varázsnedű prototípusát ugyanis a francia forradalom elől 1792-ben Svájcba menekülő orvos, Pierre Ordinaire mixelte össze, elsősorban a már emlegetett fehér ürömfű, édesgyökér, izsóp, angyalgyökér, ánizsmag és édeskömény alkoholhoz történt hozzáadásával. A gyógyitalmenedzsmenthez viszont aligha érthetett, mivel a hamarosan zöld tündér néven ismertté váló abszint tömeggyártására Henri-Louis Pernod indított családi vállalkozást. Az igazi sikert azonban még csak nem is ez, hanem a franciák által 1844-1847 között vívott algériai háború hozta. A hadjárat során a francia sereg vitézei ugyanis állítólag derekas abszintfejadagot is kaptak a lázas megbetegedések megelőzésére. Az ekképpen kellőképp függővé tett katonák aztán hazatérve már tömegesen keresték - és fogyasztották - kedvenc italtündérüket. Olyannyira, hogy a 19. század derekán 26 üzemben napi 20 ezer liter abszintot termeltek, a századfordulóra pedig akkora gyártókapacitást kellett üzemeltetni, amely ki tudta elégíteni a francia lakosság addigra évi 20 millió litert is meghaladó abszintigényét.
Az abszintmánia erre az időre már odáig fajult, hogy - mint az Barnaby Conrad amerikai kutató Absinthe című könyvéből is tudható - Párizs utcái délután 5 órára szinte elnéptelenedtek, és az emberek a "zöld órának" nevezett időintervallumban előre megfontolt szándékkal abszintoztak a két és fél milliós nagyváros több mint 33 ezer e célt szolgáló műintézményének valamelyikében. Ekkoriban alakult ki az abszintfogyasztási etikett is: a ma is alkalmazott módszer szerint egy nagyobb méretű pohárba sok jeget vagy hideg vizet töltenek, a pohár tetejére egy erre a műveletre rendszeresített, leginkább lyukacsos kanálformára emlékeztető "célszerszámot", arra pedig a kesernyés ízt valamelyest tompító kockacukrot helyeznek, erre öntik a pohárban lévő víz nagyjából ötödét kitevő, eredetileg áttetsző, ám a vízzel keveredve opálossá váló abszintot.
Az ivás eleganciája persze megint más kérdés. A kor ismert művészei híresek voltak jellegzetes abszintfogyasztási modorosságaikról. Az olyan kéretlen propagátor is, mint a 19. századi francia költőzseni Charles Baudelaire, aki jóllehet Mesterséges paradicsomok című munkájában elítélte a tudatmódosító szerek használatát, napi 10-12 pohár abszintjáról képtelen volt lemondani. Nyilván ezek hatására is írhatta naplójába 1862. január 23-án: "Figyelmeztetést kaptam, éreztem, hogy az őrület szárnya meglegyint."
De nemcsak őt legyintette meg az egyre többek számára izgalmas kalandnak vélt őrület. Paul Marie Verlaine, a fiatal Arthur Rimbaud-val folytatott viszonyáért több évre börtönbe zárt poéta 1867-ben, unokatestvére halála után azt írta, "tudatosan vetettem magam az abszintba, éjjel-nappal". Olyannyira - írja a már idézett abszinthistorikus Conrad -, hogy viharos házassága során az abszint hatása alatt nemegyszer meggyújtotta felesége haját és ruháját. De a párizsi Montmartre lakói nemcsak magánéleti okokból nyúltak a zöld itallal töltött pohár után. Voltak, akik új élményekért, víziókért keresték az abszint bódító hatását. Rimbaud például - Baudelaire példáját követve - ugyancsak ezzel kívánta gátlásait levetkőzni, hogy az így létrejött "szörnyű komposztból", mint "elvarázsolt gomba", nőjön ki művészete. Kétségtelen, nem kevés alkotásról tartja a műtörténet, hogy megszületéséhez az alkotói zsenialitáson túl az abszint is hozzásegített. Edouard Manet, Henri de Toulouse-Lautrec (akiről azt tartották, hogy összes képe abszintos állapotban született) és Vincent van Gogh is szívesen festett "zöld hangulatban", de - mondják - időről időre Jack London és Oscar Wilde is az ánizsos ital bűvöletében alkotott. Ernst Dowson költő - egy, a számtalan abszintódaszerző közül - pedig akként foglalta össze a francia művészvilág hitvallását: "A whisky és a sör a bolondoknak való, de az abszint a költőknek, mert mágikus erő rejlik benne."
Ezt az egészségügyi szempontból egyre többek által végzetesnek tartott varázserőt kívánta aztán kiiktatni a francia antialkoholista liga egyik szószólója, az ugyancsak (ámde józanul) irodalmárkodó Georges Ohner, amikor 1907-ben e szavakkal riasztotta a józan közvéleményt: "Ha nem tiltják be az abszintot, akkor országunk hamarosan egy nagy gumiszobává válik, ahol a franciák egyik fele kényszerzubbonyt lesz kénytelen húzni az ország másik felére." Aggodalmát megalapozottnak érezhette: Pierre Henri Schmidt gyógyszerész és parlamenti képviselő egy korabeli jelentésében rámutatott, Franciaországban 1871 és 1901 között - feltehetően az abszintfogyasztás következtében - megduplázódott, 50 ezerről 100 ezerre nőtt a "holdkórosok" száma. Az ezt megerősítő orvosi vélemények és több, állítólag abszintos állapotban elkövetett gyilkosság hatására végül 1915. március 16-án - három évvel az Egyesült Államok és nyolc évvel Svájc után - Franciaországban is betiltották az abszint forgalmazását.
Közel egy évszázaddal a tilalom bevezetése után mindenesetre már valamivel pontosabban megfogalmazható az egykor csak sejtett káros hatás mibenléte. Magával a fő bűnösnek tekintett fehér ürömfűvel - mondják - tulajdonképpen nem is lenne akkora baj. Már csak azért sem, mivel a növényt sok ártalmatlannak bizonyult vermut- és gyomorkeserű-fajtában ma is használják. Nem egészen áll ez az ürömfű leveléből és virágzatából kivonható illóolajra, melyben a tujon nevű összetevő feldúsul. "Az alkoholban oldódó tujon ugyanis idegméregként hat, és esetleg epilepsziás görcsöket okoz, túlzott fogyasztása pedig pszichés károsodásokhoz is vezethet" - konkretizálja az ártalmakért való felelősséget Lemberkovics Éva, a Semmelweis Egyetem Farmakognózia Intézetének professzora.
A "száműzetés" hosszú évtizedei alatt azért nem kellett az egykori abszintmániásoknak végleg elbúcsúzniuk a megszokott zamattól. A gyártók ugyanis nem késlekedtek feltalálni az abszinthoz némileg hasonló, ám fehér ürömfű felhasználása nélkül előállított - tömény formában hasonlóan magas alkoholtartalmú - italokat. Így terjedt el a pastis és több, ehhez hasonló ánizslikőr -, ezeket az abszintaszályos évek alatt is bárhol szabadon lehetett forgalmazni. Most viszont itt az amnesztia - igaz, feltételesen: a hatályban lévő új európai uniós szabvány ugyanis előírja, hogy az ital tömény, még hígítatlan állapotában a tujontartalom nem haladhatja meg a kilogrammonkénti 10 milligrammot. Magyarországon is már érvényes ugyanez a szabály. Itt legfeljebb annyival szigorúbb, hogy az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet nem engedélyezte az abszint név és címke használatát.
Izsák Norbert
Híres abszintkedvelők:
Edgar Degas
Edouart Manet
Ernest Hemingway
Oscar Wilde
Pablo Picasso
Paul Gauguin
Paul Verlaine
Van Gogh
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
