Gumilovas: Full komfort Nomádia


Döbbenten tekintgettem végig a csomagomon. Bepakoltam, kipakoltam, selejteztem, de egy centivel sem lett kisebb a fekete utazótáskám.
Krisztián felhívott: „Te Gumi, Szegeden akad dolgom, pénteken érted tudok menni Halasra.”
Éljen! Telepakoltam még egy utazótáskát, betettem Jack bácsi mellé egyik egri vörösképű cimboráját és egy vastag, nagy kiterjedésű, húszkilós szivacsot és a sörsátrat is odarendeztem a számtalan csomag mellé.

Önelégült képpel ültem anyunál és vártam a bizonyára hatalmas autóval érkező Krisztiánt.
Telefonon navigáltam a házhoz s a távolban meg is láttam a kis autót. Ahogy közeledett akkor sem lett nagyobb. Toyota Yaris, anyám! És ketten már ülnek benne.
Krisztián a járdához gördült és miután jól kiröhögtük magunkat betoltuk az autóba a cuccokat és én mindez mellé még be is préseltem magam. Úgy néztünk ki, mint a vásáros cigányok vidám csapata.

Izsákon leraktuk Krisztián komáját, Silveradon felvettük Mikit, őt leraktuk Pesten, Dunakeszin felvettük Adriennt és végre elindulhattunk a Mátrába. Útközben Sheriff felhívott bennünket, hogy várjanak-e ránk a lovakkal. Mondom ne, mert későn fogunk érkezni.

A térkép alapján frankón elnavigáltam Mátranovákig csak a célegyenesben vesztettük el a fonalat. No de nem tökölünk, mint a városiak, nosza egy helyi járatú busz után eredtünk, aki felvezetett bennünket addig a helyig, ahol a lószállítókat megpillantottuk. Innen gyerekjáték volt a táborhoz eljutni, mivel értünk jöttek.

Idegen paprikás krumplija amilyen érdekesen nézett ki, annál finomabb volt. Az esti tűznél sokáig beszélgettünk, de a fáradtság lassan bezavart bennünket a sátrainkba. Adrienn bekucorodott velem a kutyaház méretű sátorkámba, amit előtte jól kiröhögött. Meg én is. Hát tudtam én, hogy Bölény másnap egy kacsalábon forgó sátorpalotát hoz magával, amiben visszhangzik a kurjantás?

Reggel nagyon korán keltünk. A sátor faláról a fejemre hulló jéghideg pára nem esett túl jól, így inkább felöltöztem és kávé után néztem.

Ráérősen szedelőzködtünk, mert OSH-t és a barátnőjét vártuk. Felnyergeltünk és lesétáltunk a találkozási ponthoz.
A faluban végigvonultunk, csodás látvány lehettünk, a falubeliek kiszaladtak az utcára megcsodálni bennünket.

Aztán gyorsan kiértünk a civilizációból a „vadonba”. Pompás látvány fogadott bennünket a Fehérszéknél, nemcsak azokat nyűgözte le a kilátás, akik tavaly nem voltak, hanem bizony mindannyiunkat elvarázsolt a szépséges Mátra.
Az időjárás is nekünk kedvezett, sehol egy felhő, a Nap hétágra sütött, meglepő meleggel kényeztetett bennünket az ősz.
A Lyukas-kőnél is megálltunk nézelődni, el akartam menni pisilni de Sárkány osont utánam a sunyás felé. Mondtam neki, haggyá’ békibe! Hagyott. Hát ilyet!

Egy faluszéli westernkocsmában ebédeltünk. Pukkadásig ettem magam, s az ebéd után itatni kezdtük a lovakat. Én előre hoztam Sárkányt és kikötöttem egy fához. Vegeta meg nem vette észre, hogy a sárga ló bizony egy kanca, így Bendegúz nevű csődörével pillanatok alatt meggyűlt a baja. A ló kitépte magát a kezéből és nekirontott Sárkánynak. Az meg rúgta, mint a gép, Vegeta próbálta szétszedni a két lovat, isteni szerencséje volt, hogy nem rúgta le Sárkány a fejét. Az étterem kerítése egy megadó reccsenéssel nyugtázta a dulakodást. Aztán Bende úgy gondolta, hogy kipróbálja a szerencséjét egy másik lónál is. Szerelmi túlfűtöttségét pont Bronconál próbálta érvényesíteni. A vérbő csődört Bronco rövidúton lerendezte, így végre el lehetett kapni őkelmét.
A nagy ijedtségre gyors ittam egy sört.

Felnyergeltünk és visszaindultunk a táborba. Sheriff fürkésző pillantásokkal kutatta azt a helyet ahol „az a bizonyos” szakadék bújhat meg, de szerencsére sehol sem találta. Így aznapi utunk hál’ Istennek eseménytelenül zárult.

Szentelnék egy pár mondatot Nomádiának is, hisz ez beszámolóm címe.
Sheriff szerint a kőkemény kávbojok ha túrázni mennek, csak annyi cuccot visznek magukkal, amennyi a lovukra ráfér, a nyeregtáskában elfér. Ez mind nagyon becsülendő dolog, de esetünkben ez közel sem így volt.
Elmondanám, hogy egy ötcsillagos szállodában sem lett volna jobb helyünk. Sőt a mi szállodánk nem öt, hanem milliárd csillagos volt. Nálam kiérdemelte ezt a minősítést, mert hogy:
- A kilátás csodálatos és nekünk volt a legnagyobb fürdőszobánk
- Idegenék kerti székeket hoztak s egy kis asztalt is
- Sheriff két nagy sörpadot hozott asztallal
- Idegenék – hogy nehogy megázzunk vagy lepiruljunk – egy kábé 4 m2-es sárga színű napernyőt is hoztak a fejünk fölé
- Én vittem a sörsátrat, de azt végül fel sem állítottuk
- Nem ám a hamuba, koszba sütöttük a gyatra szalonnát: tárcsán sült a vacsora; cukkini, alma, grillkolbász, császárszalonna, bajor virsli, hagyma, krumpli, és volt hozzá villa meg forgatóeszköz, spriccentős olajszóró, anyám kínja, minden
- Annyi lámpánk volt, hogy a csillagokat is elvakítottuk, Ram igazi viharlámpát is hozott, nagyon hangulatos volt
- Az egyik autóból CD lemezek váltották egymást
- És amit úgysem hinne el senki: Öreg Bölény egy kistévén a Madár meccset közvetítette nekünk!!!
Hát ennyit Nomádiáról. A Hilton szálló ehhez képest etióp vályoggödör!

Estére a tábortűz körül a létszám alaposan felduzzadt. Több, mint húszan ültünk körbe, több, mint húszan énekeltük bele a telefonba Blue-nak a hepibörzdéjt. Ramirez és Barefoot valami ázsiai lebegésnótát adtak elő, attól féltem, hogy a bőgésükkel odacsalják a szarvasokra leső vadászokat. Aztán Ram trombitált is, no nem trombitával, csak a szájával, de istenemre az is volt olyan hangulatos. Ja, szegény Ramirezt mindig piszkáljuk, hogy folyton eltéved. Ő rövid úton és frappánsan lezárta a kötekedésünket: „Mit akartok? Az életben összesen annyiszor el nem tévedtem, mint amióta benneteket ismerlek!”

Emberek, iszonyúan jó volt! Megint csak átsuhant a gondolat a fejemben: hej, be szép is az élet! A lovak a fák között ropogtatták a szénát, a tűz körül sok-sok barát beszélgetett, énekelt. Ismét csak azt tudom mondani: egyikünk sem gondolta, hogy valaha a fórum így össze tud hozni ennyi remek embert!

Aztán aludni mentünk; az éjszaka ezúttal jóval enyhébb volt, jóízűen durmoltam a sátorban és egy cseppet sem fáztam.

Reggel Idegen és Sheriff után fürödtünk Vegával a tóban aztán útnak indultunk megint. Ezúttal többet mentünk a ló mellett, mint lovon, de nem bántam, olyan romantikus volt a hegyek között baktatni, kedélyesen eldünnyögtem Sárkánynak a véleményemet róla, aztán beletúrtam néha hatalmas sörényébe vigasztalásul.

Addig botorkáltunk a hegyek között, amíg valahogy visszajutottunk a táborba. „Azt a bizonyos” szakadékot ezúttal sem találtuk meg. (Hurrá)

És mi sem bizonyítja jobban, hogy a szerencse fiai (lányai) vagyunk; olyan meleg lett egycsapásra, hogy azonnal ledobáltuk a gúnyáinkat és vigyorogva indultunk a tó felé fürdeni. A lovak is élvezték a fürdést, Vegeta Bendegúz lova először látott ekkora vizet s mégis a legnagyobb átéléssel prüszkölt a gazdája mellett s vontatta a tóban le-föl. Gyönyörű volt!

Ebédet Öreg Bölény készített, lecsót, ami most nem csak egy szimpla kaja volt, hanem műalkotás. Ilyen finomat életemben nem ettem.

Nem maradt más, mint összepakolni a csomagjainkat s levinni a lovakat a kamionhoz.

Mi is útra keltünk Krisztiánnal a kis Toyotában. Hát nem semmi élmény volt még a hazaút sem. Konvojban haladtunk jópárszor: elől Dieter a kétlovas szállítóval, mögöttük mi, aztán Sheriff a Rangerrel, aztán Idegenék szintén egy kétlovassal. Az egyik benzinkútnál Sheriff kivetette a lasszóját, mi meg ott rohangáltunk fel-alá zsákmányállatot szimulálva.

Krisztiánnal számos világmegváltó gondolatot tárgyaltunk ki még útközben s annyiban maradtunk, hogy újra jövünk, még ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is!