Pszichológia vizsga Silveradon

Családom és környezetem is asszociál. Azonnal. Csak egyetlen szót kell kiejtenem a számon és azonnal mind egy emberként rándulnak össze.
A szó Silverado.
Nagyjából ugyanúgy reagálják le ezt a szót mindannyian: Már megint??? Most voltál!
Tudják, hogy ha ez a szó belőlem orkánként előtör, akkor elsöpör mindent. Családi programot, munkahelyet, romantikus együttlétet, iskolát.

Ezért kerülöm ezt a szót, ha lehet inkább kódolom, himi-humizok, álprogramot kreálok magamnak.
Volt már Silverado Lyra fellépés, osztálytalálkozó s most pszihológia vizsga. Én sajnos nem tudom elsütni azt az alibit, amit egyszer Fakó, hogy: - Anya nem megyek haza, mert bepasiztam!

Na szóval felpakoltam a jegyzeteimet és mint a jó kisdiák elindultam vizsgázni.
Fél tízre értem Kecskemétre, ahol már Porfelhő vizsgaelnök fogadott az állomáson.
A vizsgakörülmények is optimálisak voltak: hideg sör, kellemes árnyék, jó hangulat.
Adrienn és Katuszvirág érkezett nemsokára, Adrienn mintaanyuka, aki ügyel kislányának optimális fejlődésére és lelki egyensúlyára úgy, hogy az utolsó tanítási napot ez a szegény gyermek ne az iskolában töltse, hanem nyugodt környezetben, Silveradon. Kaktusz ki is volt virulva, egy percig nem ellenkezett, s nem reklamált, hogy neki jajj, lovagolnia kell, mikor a hűvös iskolafalak között is eltölthetné az idejét.

Olyannyira nem reklamált, hogy azonnal pancsolásra invitált a tóba.
És én jó tanulóhoz méltón, feledve a pszichológiát, iskolát, munkahelyet, lelkesen vetettem magam a vízbe.
A vizsgám első része remekül sikerült: nagyon jól esett úszkálni a kellemes hőjű tóban.

Porfelhő kissé gondterhelten üldögélt az asztalnál s néha czifra káromkodás fakadt fel legbensőbb énjéből. Beszállítókra várt ugyanis, akiket nem érdekelt, hogy ha csak egy-két órát késnek, felborul az egész napi gondosan megtervezett menetrend.
A telefon csak nem akart megszólalni, de addig mi nem indulhattunk el lovagolni. Porfelhő addig húzta magát, amíg felpattant és azonnal telefonált a cég főnökének. Nem egészen tudom milyen válogatott jelzőkkel illette a dolgozóit, de nagyon jól célba találtak a szavai, mert a teherautó tíz perc múlva a ranch udvarára siklott.

Sheriff hívott közben és azt kérdezte mikor indulunk. Nem tudom, mondtam, kettőnél előbb nem. Jó, akkor addigra ott vagyok.
Juhujj! Remek! Akkor lesz vizsgabiztos is velünk. Porfelhő pszichéje is rendbejött, a szeme sem tikkelt és lepasszolt bennünket Sheriffnek, hogy vigye ő a túrát inkább, mert neki ezeregy dolga van.

A vizsga menete felgyorsult egy kicsit: gyors átöltözés, mert lóháton megyünk ebédelni. Kaktuszra rásóztam Cisco megpucolását, s én elvállaltam, hogy addig előhozom Félixet. Jó ötlet volt mit mondjak: valahol a messzeségben, a homoktengeren is túl legelésztek a lovak. Bőszen tapostam a homokot, de már Porfelhő hozta is a szürkét, így nem kellett kisétálnom a világból. Csak a feléig.

Na, megyünk egy csajosat, mondtam a lányoknak és rávigyorogtunk Sheriffre, aki bólintott mosolyogva, hogy menjünk.

Mindig annyi szépet lehet írni a tájról meg a lovakról, hát hagy írjam le, hogy a táj sosem ugyanaz, Cisco viszont ugyanolyan csodálatos.
Költői leszek: haragvó színek váltották fel a tavaszi pasztellt, és Cisco fején is kezd visszanőni a szőr. Most olyan párducszínű a teste, de egyébként a világon semmi baja nincs. Vegyék a fejemet ám legyen, hogy lóban (s nőben) ne bízz; megbízom benne a végletekig, mert tudom, hogy nem kell félnem semmitől ha vele vagyok. (Na, azért az nem volt semmi, amikor egy árkon akartunk átkelni, nagyon meredek volt és mély és széles és az alján sötét víz csörgedezett; egy pillanatra elbizonytalanodtam (nem ijedtem meg, csak valami hasonló) s ez elég volt Cisconak, hogy ő se bízzon se bennem se magában. De átkeltünk, átugrottunk és vetődtünk, szeretném azt hinni, hogy azért, mert mégiscsak működik közöttünk valami. Nem hiszem, csak szeretném hinni.)
Vágtattunk is a poros erdei utakon, Adrienn büszke lehet a lányára, Kaktusz a világ legtermészetesebb módján száguldott lován, márpedig száguldani is kellett jó párszor, mert Bronco nagyon elemében volt, úgy repült, mint az ágyúgolyó, Adrienn pedig hagyta, hadd menjen. Aztán csökkentettük az iramot, szívmelengető látvány volt, hogy anya és lánya kéz a kézben (!) vágtattak egymás mellett.
Az is szívmelengető volt, hogy nyugtázhatjuk: Sheriffben sem kell csalódnunk. Olyan tízegynéhány méterre ment egy kétsávosnak megfelelő földút, de mi nem arra megyünk, hát mert miért is, inkább utat törünk magunknak az átláthatatlan dzsungelben. Sheriff elöl vágta a bozótot, s beszerzett magának az arcára, karjára pár verekedésre utaló sebesülést de hősként irtotta a bozótot, hogy a kisasszonykák elférjenek. Azért leszálltunk a lóról inkább, mert már a szemgolyómat csiklandozta egy olajbokor ága s az érintetlen erdő pókjainak összes hálóját összeszedtük.

Jakabszállásig tartott az utunk, a faluszélen remek étterem van (á, azért nem annyira remek, mert nem lehet cigizni) ott ebédeltünk meg. (Összefutottam a sógorommal, rácsodálkozott, milyen messziről jöttünk.)
Ebédem: 4 deci narancs, gombapöri és sörövics. (A pörit nem bírtam megenni)

Irány vissza másik úton. Annyira szép volt, csodálatosan kellemes, hogy nem mertem szólni Sheriffnek, hogy le fogok késni minden járatot hazafelé. Nem mertem megszakítani – önző módon – a hazaút csodáját, a mindent feledtető lovaglást.

Végül is jó későn értünk haza, kicsit a komorfelhők a fejem felett gyűltek, mert másnap viszont TÉNYLEG vizsgázom, és ha nem jutok haza, abból nagyon nagy baj lesz.

Porfelhő sms-ben biztosított arról, hogy hazavisz, pedig nem is kértem, ő magától, mert nem olyan ám igazából, mint hinnénk, rendes is szokott lenni, de nem mindig szokott.

Annyira megnyugodtam, hogy újra helyet kaphatott a hülyeség.
Porfelhő a kecskeméti Gong rádióba kapott meghívást egy beszélgetős műsorba, hogy népszerűsítse a lovaglást, egy kicsit a westernt, egy kicsit Silveradot, a gyerektábort, a cowboyfeelinget.
Amint bemondták a rádióba a telefonszámukat, azonnal betelefonáltam és elcsacsogtam a műsorvezetővel az inszeminálás rejtelmeiről. Gondolom Porfelhő elképedt (utána mondta is). Aztán gyors felhívtam a realtime-osokat, hogy tegyenek fel okos kérdéseket, mert eddig csupa hülye telefonált be (nem én!). A háttérben hatalmas röhögések, Anikó telefonált először (mert ő a barátnőm és bátor), aztán Ranger, akinek a lelkére kötöttük, nehogy azt mond, hogy Ranger, mert az előbb mesélt rólad Porfelhő, mondd azt, hogy Krisztián vagyok. Édespofa volt, amikor telefonált őőő Krisztián vagyok, olyan mintha már annyira megszokta volna azt, hogy Ranger, hogy nem is emlékszik az eredeti nevére.
Jó hosszú műsor volt (felvettük ám) s mikor Porfelhő hazaért, lerogyott a székbe, ivott egy kávét, aztán hazafuvarozott.

Jól van itt azért már vége van a sztorinak, csak még annyit, hogy pont azon az úton mentünk haza, amin Rangerék eltévedtek egyszer, mikor értem jöttek, Porfelhőnek is lassan az a baja, hogy túl sokat van összezárva a b*zi lovasokkal.
Ja, és nem is én vizsgáztam végül is ötösre, hanem Silverado kapott ilyen jó jegyet tőlem megint.