Gumilovas: Csak semmi nászinduló
avagy: egy igazi cowboy is nyugodtan megnősülhet
Realcowboy egy igazi kovboj. Kivéve, hogy utálja a csizmát, a kalapot és a country zenét. De erőt vett magán és filmbe illő esküvőt rendezett magának a fenti kellékekkel.
Pár nappal ezelőtt, amikor elolvastam az esküvői meghívót, felhívtam RC-t, hogy gratuláljak. Szegény, így kénytelen volt meghívni. (Nem ám, azt mondta, hívott volna -mit is lehet mondani mást ) Már épp kezdtem volna gondolkodni, hogy az újabb fölös kilók elkendőzésére milyen ruhát tudok felvenni a nagy eseményre, amikor gyorsan kiderült, nem kell aggódni: a kopott farmer, a sarkantyú és a büdös waxos a legideálisabb alkalmi öltözék erre a napra.
Talpig macsó cowboyba öltözve ültem a vonatra péntek reggel és irány Dunaharaszti. Az állomáson RC fogadott. (Rc saját bevallása szerint 9 éve lakik Harasztin, de gőze sincs hol az állomás. Ellenben lóháton ülve bármit bárhol megtalál) Én a helyében jól kirúgnám a stylelist-jét: erősen viseltes farmerjében, borostásan - kezén valaha fehér cérnakesztyű - úgy nézett ki, mint Michael Jackson, akitől az utolsó vasát is elperelték. Mindenesetre én gratuláltam az esküvői ruhájához, ám ő gyorsan közölte, hogy még most is dolgozik ez a szerelés csak átmeneti. Megnyugodtam és amikor beszálltunk a kocsiba még sört is adott, ahelyett, hogy megvert volna. A PKN Ranchon hétköznapi nyugalom uralkodott. Sehol senki, így bementünk a kocsmába inni egy üdvözlő csokilikőrt (a nagymamám készítette Rc-nek) Aztán egy pár söröcske és közben lassan megérkeztek a vendégek, barátok, rokonok. (Rc-nek tök jó fej anyukája van) Alkalmi ismerősömmel Józsival beszélgettünk az élet nagy dolgairól s egyszer csak eljött az idő, hogy induljunk nyergelni. Addigra már ej de vidám volt a hangulat, enyhe sörködön keresztül szemléltem a forgatagot. Megérkeztek a zenészek is, mi is nyeregbe pattantunk (igen én is pattantam, mert Sárkány* épp ideális méretű ló ahhoz, hogy magam is fel tudjak ülni rá) Remélem engem igazol majd egy-két fénykép arról a srácról, aki a Rodeo nevű kántrí bándábán játszott. Na, addig is maradjunk annyiban kedves nőtársaim, hogy egy páran megkergetnénk a prérin úgy hiszem. Elismerő "azanyámideigesúristenit" jelzőm fennhangon történő előadása után, melyet csábos sörgőzös pillantással kísértem, felszólítottam a fiatalembert, hogy izibe üljön mögém a nyeregbe és együtt ellovagolunk a lemenő Nap fényébe. Felült nagy nehezen, de Sárkány ugrált és én nem akartam, hogy az esküvő helyett temetés legyen, ezért inkább kértem, hogy jó szorosan kapaszkodjon belém, ahol ér, ott jó lesz. De mivel tényleg nem értékelte a ló a két személyes bohóckodást, végül a srác leszállt. Le ám, szép ívben bele a szénarakásba. Olyan autentikus volt a korabeli ruhájában, hajában szénával. De valljuk be, egy hős volt, ha képes volt az aurámban tölteni egy percnél többet. A kedves kis jelenet után már nem tüntetett ki különösképpen a figyelmével, pedig én úúúgy néztem. Közben az ifjú pár megmutatta magát a násznépnek, a kapuban megálltak és mi körülvettük őket egy-két fénykép erejéig. Állati jól néztek ki. Kamilla bíbor színű ruhában volt, lábán hosszú szárú fűzős csizma, fején ekrü színű kalap, Rc fekete öltönyben volt és kalapban, lábán piros-fekete western csizma. Nagyon jól mutattak együtt és őszinte izgalom és boldogság tükröződött a szemükben. Összeszerveztük a menetet – Rancher kezében jegyzettel rohangált, hogy megtalálja a felvonulókat és beállítsa a menetbe a renitenskedő lovasokat. Végre nekiindultunk, hú nagyon macsó menet volt ám, jut eszembe még stukkerom is volt, ami ugyan nem tudott lőni, ám jól nézett ki. A menetet a pár nyitotta – nem tudom ki volt még ott, mert az előttünk induló postakocsi eltakarta a képet – a postakocsi tetején a zenészek, mi utánuk – Nautilus lovával a csikója is jött, de nem mindig jött, volt amikor tolni kellett – én, Józsi, Zoli (nem tudom ki ő, de jó fej volt, azért is volt jó fej, mert Jack D. is volt a laposüvegjében), aztán utánunk egy echós szekér és még számtalan lovas. Végigvonultunk a városon be egy udvarba, ahol az anyakönyvvezető egyáltalán nem volt elcsodálkozva a vadnyugati társulaton, mert biztos ismerte Rc-t és tudta, hogy nem mindennapi esküvőnek lesz ő a ceremóniamestere. Középen volt a pár, mi lovasok körülöttük félkörívben. Bevallom kissé fegyelmezetlenek voltunk – még cigiztünk is – de igazából semmi nem zavarta meg a házasságkötés szentségét. A country zenekar játszott és játszott, szenzációs hangulatú volt a szertartás, vidám és tényleg filmbeillő. Rc és Kamilla házasságukat gyűrűvel és hitvesi csókkal pecsételték meg s eme fennkölt pillanat hírét éktelen fegyverropogás és vidám kurjongatás vitte messzire az égiekhez. Miután rommá lőtték a cowboyok az eget és a lőporfüst is elszelelt, pezsgős koccintással köszöntöttük a párt. Hja, mondhatja bárki, hogy na és, pezsgőt minden esküvőn isznak, na de nem lóhátról! Sárkány ló annyira normális volt, tiszteletben tartotta, hogy tele van mindkét kezem vele és a pezsgővel, így minden kertelés nélkül odavitt Rc-ékhez, hogy koccintani tudjak velük. A lovak nagyon jól tűrték a gratuláció körüli zsúfoltságot, semmi zűr nem volt egyikükkel sem. Aztán Rc szólt, hogy táncolni kéne. Én persze – lelkem megerősítve további pezsgővel – leugrottam a lóról és line dance lépéseket tanítottam a párnak és egy-két önkéntesnek. Hamar feladták, így kihasználva, hogy legalább egy percig a középpontban lehetek, egyedül roptam a publikumnak. Vidám látvány lehettem, a sarkantyúm jól összeakadt, aztán már úgy jártam, mint a szirtakit, na gyors el is tűntem, ne égessem már Rc-t, hogy milyen hülye haverjai vannak. Visszaszálltam a lóra, miután felszedtek a földről, mert filmes trükköt alkalmazva félreléptem a kengyelből és elterültem a flaszteron. (Inkább én mesélem el, mint hogy mástól tudjátok meg. Égő volt, na) A ceremónia után visszamentünk a PKN-re és lenyergeltünk. Még volt 15 percem a vonatindulásig, ezért sietnem kellett, hogy biztos lekéssem. Annyira jó volt a társaság, nem volt kedvem még hazamenni. Inkább újabb sörök után néztem és rongáltam a poénjaimmal a közelemben ülő társaságot. Aztán eszembe jutott, hogy tényleg haza kellene mennem, mert holnap korán indulunk a tanyára. Arra emlékeztem, hogy van valami vonat még, de amikor a retúrjegyem keresgéltem, rá kellett jönnöm arra, hogy az bizony elröppent valahová a haraszti utcákon. Sebaj, egy vérkavboj sosem adja fel, kisétáltam (kibotorkáltam) valami úthoz (át kellett kelnem egy árkon meg egy kamionparkolón, vagy min, nem tudom, de megküzdöttem egy őrző-védő kutyával, aki csaholva követett, alig tudtam lerázni, meg kellett simogatnom egy párszor) és nótázva**, felettébb virágos jókedvvel*** álltam az út szélén talpig western hősnek öltözve és hazastoppoltam****.
THE END*****
* Sárkányon egyszer ültem pár éve, akkor simán leköcsögöztem a lovat, pedig én voltam a béna; egy álom az a ló, nagyon köszönöm, hogy őt kaptam, igazán hálás vagyok érte, úgy tudtam lovagolni, mintha tudnék lovagolni. ** A nóta többnyire egy sorból állt: „a hüvelykujjam az égre mutat, a csizmámon vastag a por.” by Tankcsapda *** Ha épp nem énekeltem felröhögtem, vagy táncoltam. Sokan rám dudáltak, csak nem azért, mert kitáncoltam az útra??? Hisz még élek. **** Felvett egy pasi, aki egy kis készüléket érintett a nyakához, ha beszélni akart. (Nevezzük Darth Vader-nek) Félelmetes volt, majd’ besz*rtam. Egyébként az eredeti vonatom hazaérkezési időpontja után egy órával otthon álltam a házunk előtt. ***** Jó van má, abbahagyom, köszi Rc, remélem nem égtél be nagyon velem, én állati jól éreztem magam.
A képen Józsival és Sárkánnyal:
|