Tíz-tizenegy éves lehettem, a személyes névmással gyötört a nyelvtan tanár és borzasztóan szenvedtem. Anyám egyhónapos szobafogságra ítélt, miután az évnyitó ünnepély helyett Nyisztor János barátomat látogattam meg. Ilyenkor senki emberfiát nem vigasztal a tudat, hogy előbb-utóbb megszólal a csengő, s kitárják a hazazúduló pionírok előtt az alma mater kapuját.

Az iskoláig még számos, frissen mosott, fésült és vasalt diáktársammal mentem, de az iskolakapu mellett elkanyarodtam, a kertek alatt fellopóztam az érctárnákig, ott megkerültem a gátat, s máris a fenyvesben találtam magam. Nekivágtam a kaptatónak, az esztena irányába.

Nyisztor János, az öreg csángó esztenája a Nagyhagymás és az Egyeskő között volt félúton, az Olt és a Maros folyók forrásvidékén, nagyjából 1780 méter magasan, a hegygerincen. Az öreg juhász nagyjából 1200 juh, megannyi bárány, tíz-húsz kecske, kilenc medveölő kárpáti kutya, illetve Pali ló teljhatalmú imperátora volt, minden nemű tündérmesék kiváló ismerője, furulyavirtuóz és mesterszakács. Egy gourmand. Vele töltöttem az évnyitó napját is, mint minden más napot a nyári szünidőből.

Vidám egyhangúsággal teltek a napok - neki. Nekem meg, aki Jókai és Mark Twain könyvein nevelkedtem, az volt a benyomásom, hogy az élet szakasztott olyan, ahogy leírták a bácsik. Ha az ember megszomjazik, iszik a patakból, de megcsapolható a nyírfa kérge is, az éhséget átmenetileg elveri a szamóca és az áfonya, s a rózsaszínű fenyőgyanta a legjobb rágógumi a Földön.

Volt, hogy befogtuk Pali lovat a szekérbe, s nagy-nagy kerülővel bementünk a városba, a piacra, ahol a túrót, a sajtot, az ordát, az irót és a zsendicét pillanatok alatt szétkapkodták tőlünk a "derék menyecskék", majd visszaindultunk az esztenára, hogy kipihenjük a nap fáradalmait.

Anyám a kétségbeesés szélén állt - állítólag -, amikor az évnyitó napján este tízkor beestem a lakásba. Nem tudom szimulált-e, de tény, hogy az ágyon feküdt, homlokán vizes borogatás, mellette meg az orvos pepecselt. Apám arca hamuszürke volt, de amint megpillantott, rögtön kigyúltak rajta a pirospozsgák, s akkora pofonnal tarisznyázott fel, hogy a könyvespolc, azon belül is a Helikon-sorozat adta a másikat. De az az egy hónap szobafogság, amit anyám penitenciaképpen rám mért, sokkal jobban fájt.

Ebből egy hét telt el, s sokkal jobban izgatott a vénasszonyok nyara, mint az énteőmitiők. Gondolatban 1780 méterrel jártam a tengerszint fölött az esztenán. Már Pali ló csengőszavát is hallottam. Az ám, csakhogy a nyelvtan tanár hozzámvágott egy krétát, felkeltendő érdeklődésemet a névmások és személyragok iránt, s én még mindig hallottam azt a csengőszót, amit mai napig ezer közül is megismernék. Belém fagyott a vér. Pali ló és az öreg Nyisztor itt halad el a Börtön előtt, én meg csak nem is integethetek nekik.

A tanár felállított, s igen illedelmesen felszólított, ismételném el az utolsó mondatát. Nem tudtam, mert elöntöttek a könnyek. - Pali - ezt bírtam kinyögni a viktoriánus és porosz nevelési elvek elegyét zászlajára tűző tanár ráncos homloka előtt.

Hogy a tárgyra is rátérjek. Miután az osztály könnyesre röhögte magát magyarázkodásomon, a tanár azt mondta: - Adok öt percet fiam, hogy köszöntsd a barátaidat!

Több se kellett! Hogy ne teljen az idő, a lépcsőkorláton csúsztam le, a fordulókat zuhanórepülésben vettem, s pillanatok alatt ott teremtem az iskola előtt. A lihegéstől és a boldogságtól szólni sem tudtam. Nyisztor-bácsi és Pali ló voltak ott élő valójukban. A fogatlan öreg nem szólt semmit. Pali ló sem. Én sem. Az öreg mondott valami olyant, hogy a piacra jöttek, de az iskola környékén is akadt dolguk, azért vannak itt. Amúgy meg, ha már ideette őket a rosseb, volt részemre egy kis batyuja sajttal, ordával. Felültetett Pali ló hátára, s visszavitt az iskola bejáratáig, a főkapun át. Úgy vonultunk, mint egy huszárbandérium. Elől Pali ló, rajta én, mögöttünk a szekér, a szekéren az öreg kasszafúró, a fogatlan csángóember, Nyisztor János.

A tanár, miután visszaértem, hablatyolt valami tanmesét az osztálynak, hogy nem röhögni kellene ezen az eseten, hanem levonni a tanulságokat, mint a fabulákból. Amivel azt érte el, hogy onnantól kezdve mindenki Palinak szólított.