Old Shatterhand-tól a "Nagy Vadásztól" 

Én ezt most elmesélem. Jóllehet nem lovas, de színesnek színes.
Történt szombaton, hogy kimenten a kertbe. Kint jártamban észrevettem, hogy egy valami böszme nagy pók - olyan féltenyérnyi - gugol a bejárati ajtó mellett, ugrásra készen. Szerencsére a garázson mentem ki, így hátába tudtam kerülni és lelepleztem. Na jó, de ha az belép a házba, én tuti kint alszom. Akkora volt, hogy az felháborító. Én ilyet szabadon még mediterrán vidéken sem láttam. Kata javasolta, hogy csapjuk agyon egy seprővel. Hát olyan nincs, hogy én azt ott 10 méternél jobban megközelítsem.
Maradt tehát a brutalitás. Betáraztam a 14 lövetűmet - ez egy CO2 puska, akkora távcsővel, amivel több 100 méterre vadásznak nagyvadra - de a fullbiztonság kedvéért még a félótomata Waltert is teleraktam, hátha közelharcra kerül sor. Igy indultam a pók ellen. Addigra Kata már fetrengett a röhögéstől. Becéloztam a vadat - egy egész látóteret betöltő fekete paca volt csupán 10-12 méterről - és lőttem. Miután csak annyit láttam, hogy eltűnt, rögtön fedezékbe ugrottam és rántottam elő a pisztolyt. Na itt dobott hátast a Kedvesem. A pók szegény - 3 lába és némi lötty a falon volt - nagyobbrészt a földön hevert és szarul nézett ki. Rálőttem az egész tárat a puskából. A végén már egy ép szőrszál nem volt ott. Fú, nagyon veszélyes volt... Persze Kata rommá röhögte magát, de azért Ő is csak 10 méterről volt vagány, közelebb nem ment volna semmi kincsért sem! Még szerencse, hog kéznél volt egy nagy vadász...

Ezután elindultunk lovazni. Mostanában a terepek igen kellemesek, valahogy mindig relatíve jó időt fogunk ki. Így volt ez ezen a hétvégén is...