Titok: A viszontmeghívás
A majdnem a westernes táborhoz átállt gondolatban szentségtörő tatteros – jólnevelt srác lévén – gondolt egyet, és arra az elhatározásra jutott, hogy viszonozza újdonsült wescos barátai kedves meghívását, miszerint legyenek a vendégei egy átlagos délutáni edzésre a lovardája keretei között. A wescosok kétségek és viszkispoharak között alaposan megbeszélgették a dolgot, és megállapodtak abban, hogy végül is az még nem számít kihágásnak, ha elmennek és kipróbálják, mit esznek azok a lökött tatterosok a vigyázzbanülős körözgetésen. Meg is beszélték az időpontot, és felkerekedtek.
Kicsit borongós őszi délután volt, az utat beborították a párás, színes lehullott falevelek, melyek közül egyet-egyet felkapott a szél és pajkosan cigánykerekeket hánytak a levegőben. A wescosok nagyon sajnálták, hogy éppen ezt a napot egyeztették a tatterossal, hiszen olyan csodálatosan hívogató volt ez az időjárás egy hatalmas, rikongatós, vágtatós túrához… De mostmár nincs visszaút, megígértek amit megígértek, meg különbenis, szegény tatteros koma egyedül kellene hogy szomorkodjon a hatalmas fedeles lovardában, ha ők nem mennének.
5 jól megtermett cowboy gördült be a lovarda udvarára egy pick-uppal. Mire mindannyian kiszálltak az autóból, máris ott sorakozott előttük 5 lovászfiú, szolgálatra készen, a háttérben pedig tatteros koma önelégült vigyorral várta őket. Szép sorban üdvözölték egymást, majd tatteros kiadta a parancsot barátainak, hogy kövessék őt a büfébe és igyanak egy welcome drinket, amíg a lovakat előkészítik. Miért is ne, beléptek a fűtött, ragyogóan tiszta helyiségbe és leültek az asztalhoz. Igaz, a büfés hölgyike igencsak összevonta a szemöldökét, amikor a talpig vadnyugatiak végigdzsaltak a poros wescocsizmáikkal a frissen felmosott kerámia lapokon, de ezt majd tatteros koma lerendezi vele. Mialatt a wescosok már kortyolgatják a koktéljaikat, tatteros fölsorolja a lovászfiúknak, hogy melyik lovakat vezessék ki a vendégeknek: 5627 Fortissimo XI-7, 7005 Killer Cindy 62, 2994 Da Vinci VI, 8182 Nabucco Primadonna 77, 4500 Rodrigo Nutella 3. És természetesen az ő egyetlen szeme fényét, 9395 Miranda Melinda XXI-t. Mire visszament volna barátaihoz, ők már a büfé bejáratánál állva várták, hogy megnézhessék hátasaikat, és előkészítésüket. Tatteros koma ugyan nem tudta nekik elmondani, merre találja őket, hiszen az istállóban még sohasem járt. Így mindannyian fölkutatták a szorgos lovászfiúkat, és a tágas, napfényes bokszok ajtajában állva figyelték a tevékenykedésüket. A lovászfiú hátán egy roppant hegymászó hátizsák virított, abból vette elő a lóápoláshoz szükséges kellékeket. Bement a lóhoz, két karika tisztított, megmosott répát nyújtott felé, és megveregette a nyakát. Levette róla az istállótakarót, gondosan kitisztította a ló négy patáját és ellenőrizte, nem lazultak-e meg a patkószögek. Feltette a ló fejére a réz névtáblácskával ellátott bőr kötőféket, és kivezette a nyergelő-helyiségbe. A többi ló is ugyanebben a percben megérkezett ide. Nekiláttak szépen levenni az istállófáslikat, és 6 különböző kefét váltogatva megpucolták a lovakat. Ezek után következett a porszívózás, a nedves szarvasbőrrel való áttörlés, a sörény és a farok szálankénti szétválasztása. Előkerültek a legújabb technológiával kifejlesztett zselépárnával ellátott ín- és bokavédők és pataharangok. A lovászfiúk egy percre eltűntek a nyerges irányába, és amikor visszatértek, makulátlanul tiszta bőrfelszereléseket raktak a lovakra. Melyiket hogyan szokták lovagolni; a nyergen, kantáron kívül martingál, segédszár, farmatring volt a lovakon. Mindez összesen 52 percet vett igénybe a lovászfiúktól.
Amikor a lovakat kivezették az udvarra, előkerült tatteros koma is, szépen, alkalomhoz illően felöltözve, gyönyörűen kibokszolt lovaglócsizma, sarkantyú, drapp színű lovaglónadrág, ing, és zakó, nyakkendő és kesztyű, 3 ponton rögzíthető bársonybevonatú kobak és 6 darab 110 centiméter hosszú idomító lovaglópálca. Ezekből egyet-egyet a wescosok kezébe nyomott. Igaz ugyan, ők nem tudták, ez mire kell, de kérdés nélkül szorongatták. Odamentek lovaikhoz, és mire a lovászfiúk észbekaphattak volna, hogy felsegítsék őket a nyeregbe, a wescosok már ellenőrizték a hevederek szorosságát és fenn termettek a paripáikon. Tatteros is nyeregbe szállt, és a többiek elé léptetve elindult befelé a fedeles lovardába. Az ajtó előtt felfestett csíknál megállt és szépen artikulálva helyet kért. Nem jött válasz. Mégegyszer, jól érthetően bekiáltott: Helyet kérünk befelé!!! Ekkor csoszogást hallott oldalról, Dezső bácsi volt az, aki tudatta tatteros komával, hogy mivel egész délutánra kibérelte a fedelest, valószínűleg nincs odabent senki, aki válaszolhatna.
- Tényleg – gondolta tatteros és szépen libasorban bementek a kapun. Érződött a frissen leszórt faforgács illata, az ablakokon beszűrődtek az elő-előbújó nap halvány sugarai és halkan búgott a légkondi.
A lovak ízületeit bejáratandó sétáltak pár kört, miközben tatteros koma néhányszor oda-odapillantott cimborái förtelmes látványt nyújtó székülésére, de persze sokáig nem is bírta volna nézni, mert valószínűleg elájul. A bal kézen megvolt a 3 perc séta laza száron, majd jöhetett a jobb kéz, tatterosunk a jól betanult mozdulattal felvette a szárakat, csinált egy belső állítást, a külső csizmáját hátrébb tolva a ló farát megtartva átváltást lovagolt. Wescosok utánozni próbálták volna, ha nem esik nekik le a tantusz, hogy ez csak egy egyszerű hátraarc, az általuk tanult módszerrel próbálták a feladatot végrehajtani. A tatteros lovak sajnos nem nagyon értették, mit is akarnak tőlük azzal, hogy a csatnál fogott szárral a nyakukat nyiszálják, mert ők bizony így nem tudnak kanyarodni. Tatteros koma ekkor közbelépett és felvázolta egy röpke 7 perces rövid ismertetővel, hogy hogyan is kéne ezt csinálni. Ámde mondókáját befejezvén a fejéhez kapott, hogy Úristen, mi lesz, hiszen a jobb kézen már nagyon sokat sétált.
Mondta barátainak, először jó alaposan figyeljék meg, ő hogyan csinálja a dolgokat, aztán próbálják meg ők is végrehajtani a feladatokat. Tatteros koma úgy kolbászolt összevissza a fedelesben egyik és másik irányba hajlítgatva a lovat, hogy a wescosok csak kapkodták a fejüket. Közben mindig attól rettegtek, hogy tatteros koma lova mikor rúgja meg a hátsó patáival az orrát, hiszen annyira száron volt és annyira maga alá lépett a jól idomított tatteros ló, hogy szinte bukfencet is vethetett volna, a tatteros csak örült volna neki, hogy milyen szép gömbölyűen megy a lova.
- Most ti jöttök – szólt a cimboráknak tatteros.
A wescosoknak felcsillant a szeme, végre egy kis élet! Éles JJJJÍÍÍÍHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!! kurjantással a lovacskák oldalába vájták sarkantyúikat, mire azok kidülledt szemekkel kezdtek rodeóbikát megszégyenítő mozdulatokkal a négy égtáj irányába négytalpas ugrásokkal haladni. Szegény tatteros koma ezt elfelejtette, hogy levetesse barátaival a derelyeszaggatós lóbőrlyukasztót. Szerencsére a cimborák közül egy sem kóstolta meg a fűrészport, de időbe telt, mire megtalálták a féket a tatteros lovakon. Igaz ugyan, hogy tatteros koma próbálta nekik elhadarni a megoldást, de a patadobogás és a fedeles akusztikája elnyelte az ő vékonyka kis hangját. Utána javasolta, próbálják meg úgy, hogy mielőtt bármit csinálnak, két kézzel fogják meg jó feszesre a szárakat (ezt azért tette hozzá, mert ismerte már a módszerüket, miszerint úgy jó a szár, ha a földet súrolja) és leheletfinoman zárják a csizmáikat a ló oldalához és tolják meg derékkal. Igyekeztek helyesen alkalmazni a hallottakat, de mivel a szárakat ezúttal tényleg feszesre fogták, a derekukkal pedig akkorát toltak, hogyha nem lett volna farmatring a lovakon, a nyereg már rég a ló tarkóján lett volna, a tatteros lovak nem értve az ellentétes utasításokat, ágaskodni kezdtek. Szegény tatteros koma falfehéren, verejtéktől gyöngyöző arccal mondta-mondta hogy mit tegyenek a wescosok, de valami mindig közbejött, ami miatt nem sikerült dűlőre jutniuk a tatteros lovakkal.
Azt javasolta tatteros a wescosoknak, hogy hagyják ezt az egészet, inkább csak sétáljanak levezetésképpen – s erre a percre már régóta vártak a vendégek. Tatteros koma gyorsan előkapta a mobilját és hívta az ország legkiválóbb lópszichológusát, hogy jöjjön ki olyan sürgősen, ahogyan csak tud, hiszen 5 ló depressziós lett és azonnal meg kell őket mentenie.
A sétáltatás után a fedeles ajtajában megállva a libasor elején menetelő tatteros koma szépen illedelmesen helyet kért kifelé, de nem kapott választ. Elkezdte törni a fejét, olyan déjávu érzés fogta el, majd eszébe jutott, hogy bemenetelnél ugyanez a szituáció fordult elő, és akkor sem válaszolt neki senki. Ergo senkit nem fog zavarni, ha ő innen szépen kimegy. Mert ha zavarna bárkit is, akkor szólna, hogy nem jöhet. De nem szólt senki. Így 11 perc vacillálás után úgy határozott, hogy kimennek, lesz ami lesz. De nem történt semmi, azt leszámítva, hogy megrohanták őket a lovászfiúk, hogy a lovakat a helyükre vezessék, leszerszámozzák és rendbe tegyék. A wescosok értetlen arccal álltak, de természetesen átadták a lovakat.
Tatteros koma szépen célba vette a büfét, hogy meguzsonnázzon. Számított rá hogy cimborái is vele tartanak, mert nincs is annál jobb, egy szendvics és egy kávé mellett megbeszélni, melyik lovaglónadrág-márka manapság a legmenőbb az élsportolók körében. De a wescosok azzal az indokkal, hogy ha már itt vannak, mindent alaposan szemügyre vesznek, követték a lovaikat és a lovászfiúkat a lófürdető helyiségbe. A lovászok miután lenyergelték a lovakat, beállították a zuhanyokat kellemes melegre, és szépen alaposan lemosták az állatokat samponnal, balzsammal, szőrfényesítő-szőrkondicionáló-szőrregeneráló-újgenerációs-méregdrága szerrel. Amíg a lovacskák szőre az infralámpák alatt száradt, a lovászfiúk csilli-villire pucolták a lószerszámokat, a nyeregalátéteket pedig hipp-hopp bedobták a mosógépbe egy kímélő mosásra extra adag öblítővel, hogy legközelebb is makulátlanul tisztán és virágos réthez hasonlóan illatozva várják a lovasokat. A gyönyörűen csillogó szőrű tiszta lovakra föltették az istállótakarót és a négy-négy istállófáslit, majd mindegyik patát szép egyenletesen bekenték 1 mm vastagon vitaminos pataolajjal. A lovászfiúk a helyükre vezették őket, majd mindegyik ló „személyreszabottan” megkapta a napi takarmány-kiegészítő lómüzlit és a munka után járó répa, alma és lócsoki jutalomfalatokat. A wescosok mindezt tátott szájjal végignézték, majd értetlen arccal a büfébe mentek tatteroshoz hogy megköszönjék a szíves vendéglátást, visszaadják a még mindig teljes erővel szorított idomító pálcákat és elbúcsúzzanak barátjuktól.
Tatteros koma még szerette volna marasztalni őket, hogy megmutathassa a 846 képet számláló fotógyűjteményét, de úgy látta barátain, hogy már nem érzik teljesen jól magukat. Begyűjtötte a pálcákat, kezet szorított mindegyikükkel és rákérdezett a következő edzés lehetséges időpontjára, hiszen akkor jó előre le tudja beszélni a fedelesbérlést a Dezső bácsival nameg a lovarda tulajával. Ámde amikor ezt az ötletet felvetette, a cowboyokba visszatért az életerejük, összevonták a szemöldöküket, egyik kezük fenyegetően a derékszíjukon levő coltra csúszott és kórusban ennyit mondtak tatteros komának:
- Erre majd még visszatérünk, öcsisajt...
Szapora léptekkel kivonultak a lovardából, bevágták magukat a pick-upba és elporzottak. Szegény tatteros, elanyátlanodva figyelte az eseményeket, majd fülét-farkát behúzva töprengeni kezdett: Vajon nem érezték felhőtlenül jól magukat? Nem tetszettek nekik a lovak? A Stetson-kalapjuk tényleg a fejükhöz nőtt, vagy néha azért leveszik? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések sora kavargott a fejében. Mindeközben cowboy barátaink szótlanul ültek a hazafelé vezető úton. Ők is törték a fejüket rejtélyes dolgokon, amire úgy gondolták, ma megkapják a válaszokat, de erre sajnos nem került sor. A legfontosabb ilyen kérdések valahogy így hangozhattak: A fedeles falára felfestett betűk mégsem olvasóleckék, hanem egy titkos jelrendszer kódjai? Mire való az a rengeteg kefe, rongy és szivacs, amivel a lovászfiúk ügyeskedtek a lovaglás előtt? Miért jó tiszta ruhában lóra ülni?
Tulajdonképpen ezek mind-mind olyan kérdések, amit egymással tudtak volna tisztázni. De nem engedte büszkeségük. Ezért azóta is kétségek között kell élniük. Mindkét fél arra a következtetésre jutott, hogy a másik tud valamit, amit ő nem. Máshogyan élvezik a lovaglást, mások a szokásaik. Szinte minden vonásukban különböznek. Egy dolog viszont közös bennük, a lelkük legmélyén: szeretik a lovakat, szeretnek lovagolni.
Két stílus – az örök ellentét... Száz és száz kérdést tehetnének föl egymásnak, ha kötözködni akarnának. Nem azért nem teszik, mert nem merik, hiszen vagányak mindannyian. Nem akarják, mert barátok. Elfogadják és mi több, tisztelik egymást. Mert lovasemberek között ez így korrekt. Ettől alkotnak egy társaságot...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
