Gumilovas: Mátra túra 2003.

„És új utak után nézek,
Tudod, már nem zavar, ha veszélyt érzek.”


Már az érkezésem is elég körülményes volt. Cuccom tengernyi, úgy néztem ki, mint egy teherhordó sherpa. Legyen elég annyi, hogy a menetrend szerinti busz lerohadt félúton, így anya, mint mentősereg juttatott el Kecskemétre. Sancho kijött értem és elfuvarozott Silveradoba. Az egész napom hulladék volt, felvételi, munka és még ez az odaút is rosszul sült el.
Megérkeztem végre, finom lecsó volt a vacsora, aztán úgy éjfélig elborozgattunk és irány aludni.
Felavatásra várt a tuti profi kávboj szerkóm. Démon átépítette a bőrgatyámat és készített nekem egy szépséges csepszet, valamint kiimátkoztam belőle, hogy a kalapomra berheljen egy madzagot. Anyámtól elhoztam egy ótvar ballonkabátot és már készen is állt a vérbeli cowgirl.
Hajnalban keltünk Sancho karikására. Kávé kávéval, lovak a kamionban én Ramirezzel a fülkében és már indulhattunk is. Úgy képzeltem, hogy alszom egy jót útközben, de Ramirezzel végigcsicseregtük az egész utat. Ramirez tök jó fej, annyi mindenről beszéltünk, hogy fel sem tudom sorolni. El is illant három óra egy pillanat alatt.
Nemtiben az Alamo ranchon pakoltuk le a lovakat és a kamion már fordult is vissza a második körért.
Mivel a szállásunk nem itt volt, ezért lábon átvittük Mátranovákra a lovakat. Nekem Szellem jutott, mert Sárkány csak később érkezett.
Alaposan sikerült felavatnom mindjárt az elején a kávbojruhát. Egy csatornán küzdöttük át magunkat, a többiek szépen átmentek, Szellem viszont sehogy sem akart megindulni. Sheriff egy lasszót kötött rá és szemből segített Szellemnek (no és nekem). Hatalmas lendülettel megindult a ló ugrott egy nagyot, majd szép ívben beborultunk a mocsárba. Engem bedöngölt a lápba, fetrengett egy kicsit és aztán kimászott. Megijedni sem volt időm. Hallottam a kiabálást, hogy szálljak le, de én már rég landoltam, mire a hang odaért. Jót röhögtünk az egészen, megtehettük, mert szerencsére nem lett semmi bajom és a ló is rendben volt. Miután visszamentem a mocsárba, hogy megkeressem az öngyújtóm, tovább indultunk. Aztán egy újabb csatorna. Elöl Sheriff. Már előre aggódtam, hogy fogok átkelni, amikor Sheriff eltűnt lovastól a csatornában. Ő is borult egyet. Mi inkább a vasúti töltésen keltünk át. Egy-egy, közölte Sheriff.
Mátranovákon dombok között megbújva egy kis bányató mellett táboroztunk. Lenyergeltünk, kipakoltunk. Mint ahogy az férfiakhoz illik, Sheriff és Ramirez jól ott hagytak bennünket pakolni, sátrat állítani.
Véres Penge, Hamiskártyás, Suttogó és én. Véres Pengével nagy vehemenciával nekiálltunk sátrat építeni. Hatalmas, három fülkés palota az, nem sátor. Gőzünk nem volt, hogy kell összerakni. Közben itattunk is, akkor épp Hamiskártyás borult vízbe lovastól. Ez ma már a harmadik volt.
Telt-múlt az idő, sehol senki. Iszonyat módon éhesek és szomjasak voltunk. Véres Pengével összehangolódva egy emberként eldobtuk a sátor romjait és elmentünk fürdeni. Miután kipacsáltuk magunkat kaját és vizet kerestünk. Találtunk is májkrémet, uborkát, és tóvizet. Ezt így mind variálva kenyér nélkül leküzdöttük. Aztán készítettünk kávét tóvízből, cukorból. Ihatatlan volt. Véres Penge gubbasztott mellettem a kemping széken. Nagyon szenvedtünk. VP kétségbeesetten kiáltott a dombok közé: Segítség! Jókat röhögtünk a nyomorunkon. Közben vendégeink is voltak: a szomszéd domboknál osztálytalálkozót tartottak és egy rakás ember fárasztott bennünket egy rövid ideig. Annyiban azért jó volt, hogy jöttek, mert végre fel tudtuk állítani a segítségükkel a sátrat.
Végre feltűnt egy autó. Meg voltunk mentve. Oldmegtomi hozott mindent. Addigra Ramirez rezidenciáján a kajástáskát is megtaláltuk.
Megérkezett a széna is, aztán a lovasok is. Ramirez tüzet, Idegen keménylebbencset készített.
Újabb vendégünk érkezett: egy kis köcsög. Nem nagyon vette észre magát, hogy nem vagyunk vevők az ócska dumájára. Nagy nehezen elment, mákja volt, mert már éppen azon gondolkodtam, hogy elküldöm a jó francba.
Vacsora után aztán ittunk, amit találtunk. Charliet énekeltünk bele az éjszakába. Nagyon vidám volt a hangulat. Egymást érték a jobbnál jobb sztorik, nem is tudom mikor mentem el aludni. A kisbálákból készítettem priccset és a szabad ég alatt aludtam. Jegytelenpej egy igazi katonai hordágyat hozott. Kinyúltam, mekkora ötlet.
Hajnalban erősen aléltan ébredtem Idegen hangjára. Valami lehetetlen korán volt még. De nem volt pofám aludni. Már azt hittem mindenki fent van. Na azért nem, van aki még hevert.
Etettünk, itattunk, reggeliztünk, kávét készítettünk majd nyergelés és irány a nagy felfedezés.
Az első felfedezés rögtön a falu becsületsüllyesztőjében ért. Jé, van tequila. Ramirezzel bedörgöltünk egyet. Legnagyobb meglepetésemre nem nagyon bírtam legyűrni. Hogy mik vannak?!
Egy kisebb népünnepély kerekedett a faluba érkezésünkre. Sokan megcsodáltak bennünket, mi tagadás, szépek is voltunk. Aki csak kérdezte, mindnek azt mondtuk, hogy Kecskemétről jövünk. Még azokat a fejeket! Gondolták s mondták is, hú de kemény kávbojok vagyunk, hogy onnan idáig ellovagoltunk. Hehe.
Irány az ismeretlen. Dombra fel, hegyről le. Sheriff a Lyukas-kőig ismerte az utat. Csodás hely volt. Kastély lóháton mászott fel a sziklatetőre, néhányan gyalog kapaszkodtak fel.
Előtte még egy rotyó vágta a saras úton. Ja, merthogy természetesen esett reggel és egész nap lógott az eső lába. De aztán a kabátokat le kellett venni, mert újra felragyogott a Nap.
Miután kigyönyörködtük magunkat, elmentünk ebédelni a szomszédos faluba. Bementünk az ajánlott helyre, de nem fogadtak bennünket, mert épp rendezvény volt. Így amíg fagyiztunk, Idegen megrendelte a kaját – stílszerűen – a Western Sörözőben a falu szélén. Én bográcsgulyást ettem és túrós csuszát. Jól felkészültem, mert, hogy későn lesz vacsora.
Sheriff és Véres Penge közben haza kellett, hogy menjenek. Ramirez, Hamiskártyás, Suttogó velük tartott. Idegen átvette az irányítást rövid idő múlva indultunk mi is. Akkor már villámlott, dörgött. Nekiveselkedtünk. Egész jól haladtunk, bár óvatosan kellett menni, mert szinte minden út csurom víz volt, csúszott föld, fű. Eleredt az eső s az erdő közepén úgy, ahogy van rendesen szarrá áztunk. Akkorákat dörrent az ég, hogy majd beszartam, de a lovak rá sem hederítettek a mennydörgésre.
Mint utóbb kiderült, pontosan azt a hazavezető utat találtuk meg, amin Sheriffék is elmentek.
Vagyis a lehető legveszélyesebbet.
Gaforka már előre röhög, ő már vagy ötször hallotta a sztorit.
Na szal, Idegen, mivel gőze sem volt, hol a hazavezető út, kegyeskedett demokratikus válaszadásra bocsátani a kérdést, miszerint: na, merre menjünk. Én ugyan hallottam, hogy Kastély hátulról kajabálja, erre van a rendes út, de mindenki más, velem az élen bőszen ordította, hogy csak igenyösen apám.
Egyre csak fogyott az út, mit út, utacska szélte, s a keskenyedést fokozta pár apróság is. Úgy mint: balról égnek meredő hegyfal vadrózsabokrokkal díszítve. Középen egy agyonázott alig ötven centis ösvény. Abba beleékelve egy-két rönk, meghintve lukakkal. Jobbra viszont szakadék, leláthatatlan. Először bátran nekiindultam, mert láttam elöl Idegent meg Jegytelen is előttem ment, azok haladtak. Aztán éreztem, hogy baj van. Csúszkált Sárkány, a lába le-le siklott az útról. Aztán Jegytelenpej alatt egyszer csak leült Rodeo. Csúsztak lefelé a szakadékba. Idegen ordít, hogy szálljon le. Igaz nem nekem szólt, de én rögtön leugrottam. Jegytelen valahogy felküzdötte magát és eltűntek a látóterünkből. Én ahogy leugrottam, pont landoltam egy rózsabokor közepén. Kétségbeestem, a csizmám annyira csúszott, hogy képtelen voltam tartani, nemhogy a lovat, magamat sem. Közben Sárkány lefelé csúszott. Ahogy küzdötte magát vissza, két lábra ágaskodott, ott tornyosult felettem, majd mellettem landolt a menetiránnyal szemben. Fogtam, húztam, de éreztem, hogy én fogok rögtön lecsúszni. Kiabáltam, hogy valaki fogja meg. Dieter valahogy megfogta, amíg kievezetem a bokorból. Annyira remegett szegénykém. Hát még én. Aztán visszafordítottam, erre elkezdett robogni, mert nem látott maga előtt senkit. Végigcibált a bokrokban, mire rájöttem, hogy talán elé kéne menni. Amikor elémentem, megnyugodott. Végig az járt a fejemben, hogy csak semmi baja ne legyen. Mikor kicsit kiszélesedett az út (akkor már volt hatvan centi is) azonnal szaladni kezdtünk. Én elöl, mögöttem Sárkány. Megláttam Idegent és Jegytelent. Hála az égnek megmenekültünk. Idegen kérdezte, mi van a többiekkel. Nem tudom – lihegtem – én kiszaladtam.
Szép lassan felbukkantak a többiek. Hát mit mondjak, elég viharvert volt a társulat. Mint kiderült, Apró Rém lova, Babilon is megfeneklett, elég rázós kijövetelük volt.
Kicsit összeszedtük magunkat és megindultunk. Mindenki egyszerre beszélt, szerintem annyira megkönnyebbültünk, hogy kitört belőlünk a szóáradat. Személy szerint én nagyon beszartam. Iszonyat volt, komolyan. Idegen is fohászkodott, hogy csak ússzuk meg baleset nélkül. Isten velünk volt, másképp nem lehetett.
Csacsogtunk egész a faluig. Volt még egy-két dombocska, de mi az nekünk! Jegytelen azt találta mondani, hogy fika!
Ahogy beértünk a faluba, kiszakadt belőlem egy nóta:

„És új utak után nézek,
Tudod, már nem zavar, ha veszélyt érzek.”

Ezek után? Semmi gáz, keresztül megyek én Sárkánnyal egy aknamezőn is!

A kocsmában azért megittam egy sört a nagy ijedtségre.
Mondhatom úgy is, hogy napunk innentől eseménytelenül telt. Ahogy visszaértünk a táborba, elhatároztuk, hogy a másnap fakultatív lesz, én pl. dehogyis akarok lóra ülni, hanem inkább eszperantóra tanítom Sárkányt. Jegytelen sakkozni óhajtott Rodeoval nyeregbeszállás helyett.
Valahogy mindenki lelkében ott volt, hogy most komolyan meleg volt a helyzet.
Kastély egy remek chillis babot főzött nekünk. Amilyen buli volt az első nap, annyira volt punnyadás a második nap. Ital – szégyenszemre – alig fogyott és villámgyorsan petrecelt mindenki aludni. Sandokan azért még közölte, hogy ha 9 előtt felébresztjük a sündörgéssel, akkor mindenkit lelő.
Hajnalban megint fent voltam. Sátrat bontottunk, csomagoltunk. Közben Sheriff is megjött. Aztán irány vissza Nemtibe. Sheriff közölte, hogy tud egy másik utat. Összerezzentem. Jajj, ne. Eddig túléltem, de most aztán már…
Csudajó kis út volt, eszméletlenül szép. Kivéve talán azt a rohadás dombot, amin fel kellett menni. Nem szégyelltem leszállni. Sárkány lába folyton csúszkált, magát is elég nehéz lehetett felvinni, nemhogy az én hab testemet egyensúlyozza. Inkább gyalog vonszoltam fel magam.
Utunkat egy elképesztően jó kis vágtával zártuk. Olyan boldog voltam, legszívesebben kurjongattam volna örömömben. Megint nem kellett csalódnom Sárkányban. Remek ez a ló.
Alamon lenyergeltünk, az első menet ló elment a kamionnal és Idegenékkel, mi még üldögéltünk egy kicsit, itattunk, a lovak hemperegtek egy jóízűt. Aztán eljött a búcsú perce, mennem kellett. Tomiék hazavittek Apró Rémmel együtt.
Kecskeméten szálltam fel a buszra. Annyira büdös voltam, hogy egy nénike, aki mellettem kért helyet, az első adandó alkalommal elszelelt mellőlem.