"Vágtabetolós" Ferenc: Abigél
Abigél sikítva ébredt. Keze-lába remegett, egész teste izzadságban fürdött. Mint minden reggel, mióta megkapta új munkáját. Azóta egy rémálom gyötri, persze csak akkor, ha egyáltalán el tud aludni.
Csodálatos alföldi táj, egy remek tanyával. Kel a nap. Csicseregnek a madarak, béke, nyugalom (Sancho szabin van ). Egyszerre csak kocsik érkeznek, emberek ugrálnak ki belőlük. Szaladgálnak, lovakat hoznak, pucolnak, nyergelnek, beszélgetnek: - Felkészítetted őket a túrára? - Persze, tegnap mondtam nekik, hogy ma megyünk. - És a futószárazás? - Az megvolt. Még tavaly. - És a lábuk? - Mi van a lábukkal? Látod, azon állnak. Na, ne vacakoljunk, nyeregbe! Indul a túra!!!
Abigél ennél a pontnál megborzong, és feleszmél merengéséből. Ez így nem mehet tovább, beszél a főnökkel. Végigsétál a semmin, és bekopog főnöke bárányfelhőjébe. - Főnök, kérek egy másik védett személyt! - Neked is jó reggelt. A főnök végigméri Abigélt. Kócos haj, karikás szemek, csapzott tollazat. Itt-ott a tollazaton patazsír, betadin, iszap és ki tudja még milyen foltok. Elszórva a tollak között széna, szalma és fűcsomók. - Valami baj van? - Nem bírom tovább, kérek egy másik védencet. - Ugyan, Silverado őrangyalának lenni szép feladat. - Igen, csak nekem is kéne hozzá egy külön őrangyal, aki rám vigyáz. Itt van például ez a mátrai eksön. El tudod képzelni, hogy milyen az agyagos lejtőn felfelé tolni egy lovat, miközben a szárnyaim beakadnak a rózsabokrokba, egy pokol angyalának öltözött kiscsaj meg az asztráltestemen rohangál, és magas C-ben visítozik közben? Vagy az a kecskés ürge. Beesik a ló alá. 3 patanyom van a hátamon, egy jó tükörrel még a pataszögeket is meg lehet számolni a lenyomatokon. - Úgy érzem, hogy egy kicsit túlreagálod. Jut eszembe, a főnök panaszkodott, hogy zaklatod. Két nap alatt 127 imát egy kicsit én is soknak érzek. Ráadásul azért imádkoztál, hogy ne menjenek éjszakai túrára. Utána néztem, nem is terveznek ilyesmit. - Most még. De még hosszú a nyár. Nagyon hosszú. Rettenetesen hosszú. - Nyugodj meg, lassan véget ér a nyár, és jön a tél. - Na, köszönöm szépen. A tél. El tudod képzelni, hogy milyen a nulla fokos vízben térdelve a hátaddal tartani az 5 mm-es jeget, amíg a lovasok átvonulnak? Közben meg hallgathatod, hogy nem kell aggódni, már tegnap óta fagy, simán elbír a jég. Másik védencet akarok. Jó lesz egy kaszkadőr, vagy sárkányrepülős is. Tudod mit? Az öngyilkos merénylők úgysem kellenek senkinek. Én bevállalok egyet. Vagy kettőt, vagy hármat. KÉRLEK! Tudod mire készülnek? A Tiszához akarnak menni, érted? A TISZÁHOZ. Na nem. Felmondok.
Kiküldött tudósítónk jelenti:
A város állatkertjében ritka és örömteli eseménynek lehettek szemtanúi az állatok gondozói. Végre kikeltek a féltve óvott strucctojások. Ráadásul az egyik kis strucc hófehér tollazattal jött a világra. Félő, hogy a többiek emiatt kiközösítik, de ez a kis jövevényt szemmel láthatóan nem zavarja, az ápolók esküsznek rá, hogy kikelése óta folyamatosan mosolyog. |