Titok - Sheriff: Pengeváltás

Az alábbi két írás a www.paci.hu internetes lovas fórumon jelent meg. Tudni kell előzményként, hogy a fórumon két szembenálló tábor alakult ki: az angol stílus hívei (tatterosok) és a western stílus hívei (wescosok) alkotják a két rivális csapatot. Jóllehet remekül megvannak egymással, egyik sem hagyna ki egyetlen lehetőséget sem, hogy némi borsot törjön a másik orra alá. A közreadott két fricska jó ízelítőt ad a fórum légköréből. Az első pengevágást a tatterosok Titok becenévre hallgató tagja ejtette, a riposztot stílszerűen maga a seriff adta.
Mindkét szerző állítja egyébiránt, hogy a történetekben szereplő személyek és valóságos személyek közötti esetleges hasonlóság pusztán a véletlen műve. De független megfigyelők szerint ez nem nagyon állja meg a helyét, hiszen a két tábor tagjai nagyon gyakran lovagolnak egymás társaságában, s tapasztalataikat nyilvánvalóan e közösen megélt élmények befolyásolják leginkább.

WESTERNLOVAS A FEDELESBEN
(szerzője: Titok)

A wescos gyanútlanul, de talpig lovas cuccban belép a lovardába. A szemfüles lovász rögtön előtte terem, s a kérdést kertelés nélkül a wescosnak szegezi:
- Melyik lovat hozhatom?
Mire a mogorva wescos összeráncolja a homlokát, kissé felhúzza a bal szemöldökét s keze az övén díszelgő coltra csúszik. A szegény lovász villámgyorsan visszabújik helyére és várja a következő vendéget. A wescos végigsétál az istállón, western csizmás lépései kopognak a frissen söpört és fűtött kockaköveken. A nyergesben megragadja a western nyerget és mindenféle nehézség nélkül a vállára lendíti, indul visszafelé lovához. Érdeklődő és csodálkozó tekintetek követik.

A wescos nem cicózik, 2 perc alatt indulásra készen vezeti ki "hanyagul" fölszerelt lovát. Megáll a napfényben, kiszagol stetson kalapja alól, chapsének rojtjait meglebbenti a szél. Miközben lovára száll, a ló lábai gyökeret vernek. De azon nyomban szikrát szórnak patkói a betonon, mihelyt a wescos belemélyeszti derelyeszaggató sarkantyúját lova oldalába, akinek szemei erre felcsillannak. Harsány JÍÍÍÍÍÍÍÍHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!! kiáltással berotyóznak a fedeles lovardába, s a wescos egy laza kézmozdulattal 10 méteres sliding stoppal áll meg. Sajnos az érkezés nem tökéletes, hiszen a feszítőzabla hatására a jól besuttogott westernló csillagvizsgáló fejtartással se szó, se beszéd, seggre ül, a westernnyereg szarva pedig második köldököt üt a wescos kockás flanelinges hasába. 3 már benn tartózkodó tatteros ló és lovas 1-1 sarokban falfehéren, vacogó fogakkal remegve eltátogja:
-Legközelebb kérj helyet mielőtt bejössz, légyszi...

Az egyes számú tatteros párost viszonylag hamar sikerül kiásni a sarokból, s újra nekilátva a bemelegítő lesétáltatásnak éppen letelt a 7. perc 38. másodperce, ezért egy leheletfinom belső hajlítással kezd el munkaügetni a járáson. A wescos nem cicózik, üldögélő lovának bal fülébe suttogja: FUSS!!! A jól besuttogott western ló viszont még nem látott falat, nem is tudja, eszik-e vagy isszák és egyáltalán hogy működik az, de mivel a western ló bátor és vakmerő, bizony nekilendül a szemközti falat célba véve. Eközben a tatterosok összenéznek, s egy szót rebegnek alig hallhatóan: székülés. A wescosnak az utolsó utáni pillanatban a ló fejének 181°-os balra fordításával sikerül bevennie a kanyart, s a továbbiakban is ezt a taktikát folytatja. Úgy 1,5 óra vágta után, amikor már elég habos a lova nyaka, gondol egyet, s ügetésre, majd lépésre vált.

Felfedezi a hosszú fal közepén elhelyezett tükröt. Hamar odaléptet lovával és belenéz a tükörbe. Köp egyet jobbra, s száját megtörli kockás flanelingének ujjával. Miután az összes rojtot megszámolja és leltárba veszi chapsén, s minden egyebet rendben talál, körülkémlel és nagyon furcsa jelenségre lesz figyelmes: hatalmas betűk vannak a falon. Ezek nem lehetnek mások, mint a tatteros lovak első olvasóleckéi. Azt gondolván, hogy a rejtélyre fényt derített, büszke vigyorral maga elé képzel egy hordót, s megkerüli, a jól besuttogott western lovat patkó alakúra gyűrve. Levezetésképpen (furcsa módon) az eddigi menetirányával szemben vágtat kicsit több mint egy órácskát.

Eddig sárga lova sötétpejre vált a szőrén átcsorgó izzadság miatt, és a wescostól hallott szavakra kicsit lelombozódik:
-Végeztünk, Tüzesvas.

A jól besuttogott western ló két hátsó lábára áll és egy jól irányzott rúgással kidönti a fedeles lovarda kapuját. A rögtön ott termő lovászfiú pont az, amelyik fogadta a wescost a lovarda bejáratánál, s okulva a kezdő szituációból, a levegőben csinál hátraarcot, majd sugárhajtással elporzik. A wescos leszáll lováról és a helyére vezeti. Leveszi a hátáról a nyerget, minek következtében a ló nagy levegőt vesz, s 10 centiméterrel megemelkedik marmagassága. A wescos helyére dobja a felszerelést a nyerges ajtajából, kilép az udvarra, nagyot szippant a levegőből, keze a coltjára csúszik, melyet kivesz veretes bőrtokjából, a magasba emeli, s a levegőbe lő.

Kilép a lovarda ajtaján s kő gördül le szívéről, s magában azt gondolja:
-Ezek nem tudják mi a jó- s gúnyos mosollyal az arcán elindul és gondolatai a továbbiakban messze elkerülik a fedeles lovardát.


TATTEROS a prérin
(szerzője: Sheriff)

Tatteros kíváncsian, a szívébe már régóta befészkelődött vágytól hajtva, talpig az alkalomhoz öltözötten (direkt nem fényesítette két óránál tovább a lakkcsizmáját, s kobak helyett fülvédős inka sapkát tett a fejére) megérkezik a western egyik fellegvárába, a rosszhírű, lókínzó wescosok - tatteros körökben csak suttogva emlegetett - búvóhelyére, hogy részt vegyen egy cowboy túrán. Mérhetetlen undorát legyűrve, kíváncsiságának engedve vállalkozik a félelmetes útra. Célja, hogy saját gyötrelmes tapasztalatai alapján majdan leleplező hangvételű, iróniától szemernyit sem mentes, humoreszknek álcázott vádiratban számoljon be a tatterosok táborának a látott-hallott szörnyűségekről, s saját példáját elrettentésként állítsa gyanútlan lovastársai elé.

A ranchra belépve a gonosz wescos lovász rá sem hederít. Tanácstalanul téblábol egy darabig, nézegeti a lovakat. Kissé meglepődik. A lovak szemlátomást nagyon jó kondícióban vannak, valamennyien egy hatalmas legelőn legelésznek és rohangálnak. Ez először megzavarja, mivel tanulmányaiból jól tudja (s e tudat már vérévé is vált), hogy a lovakat 1,4*2,2 méter alapterületű, nedvszívó, svájci gyártmányú műalommal fedett állásokban kell kikötni, mindkét oldalukra, a lábaikat be kell fáslizni, előttük óránként hőmérőzött, 24,7 fokos, alacsony PH értékű víz és német import széna kell legyen, s mindegyik mögött egy-egy lovásznak kell állnia trágyaszedő lapáttal. De aztán felötlik agyában, hogy állítólag az ősi időkben a lovak szabadon éltek, s mivel tudja, hogy a sötét erők birodalmába, a sötét középkorba érkezett, már nem is csodálkozik annyira. Az elmaradottság immár szemel látható, kézzel tapintható számára. Lelke háborgása kissé csendesül.

Unatkozni kezd, gondolja, társaság után néz! A karám környékén wescosok figyelik egy nyomorék kentaur mozgását. Időnként laposüvegjeikből mézillatú italt kortyolgatnak vagy whiskys üvegeik nyakát összekoccintva iszogatnak. Közben harsányan röhögnek és a földre köpködnek. Mindegyik állig fel van fegyverkezve. A mézillat közelebbről már pörölycsapásszerű hatást kelt, minden valószínűség szerint folyékony nitroglicerinnel és békaepével keverve issza a mézet a rosszarcú társaság.

A nyomorék kentaur nagyon meglepi Tatterost. A hellén mondák óta kihaltnak tekinti a tudomány, s tessék, a wescosok itt tartanak egyet a farmon. Habár nyomorék az a kentaur, de mégiscsak létezik! Azért nyomorék, mert a rendes kentaurnak nincs lófeje, ennek meg az is van. Az emberi törzs és fej meg nem elöl, hanem a ló közepén nő ki a ló hátából. Tatteros egy pillanatra elbizonytalanodik. Csak nem egy lovast lát? De nem, az nem lehet! - nyugtatgatja zaklatott idegeit. Ember nem ülhet így lovon, nem lehet ennyire összenőve a lóval. Ez kentaur! Csak nyomorék. Ezt a hihetetlen feltevést könnyebben elhiszi Tatteros, mint azt, hogy valaki így tudjon lovagolni. Lelke akkor hasad ketté, szíve akkor áll meg egy pillanatra, s akkor hasonul meg végleg addigi életével, csalódik végérvényesen érzékszerveiben, amikor a kentaur nyomorék része leszökken a lóról, s barátságosan megveregeti annak nyakát.
Jól van, Vadóc! Első lovaglásnak ennyi elég is lesz. - mondja a főwescos a lónak, aki elégedetten fogadja az elismerő szavakat.

Úristen, ki vagy a mennyekben! Ez mégis ember! - nyögi magában Tatteros.

A wescosok mindenről megfeledkezve tárgyalják, hogy a 4 éves, még soha embert nem látott ló lovaglásáig a suttogással eltöltött 3 perc sok-e vagy kevés. A vélemények megoszlanak. Tatteros felidézi magában a saját lovardájában szokásos módszert, melyet ilyen esetben alkalmaznának. Fél évig hosszú vezetőszárral vezetgetnék a lovat, s hetente minimum egyszer a legnevesebb fővárosi (jobb helyeken külhoni) pszichológus foglalkozna a ló beilleszkedésének zökkenőmentes biztosításával. Egy évnél korábban semmi esetre sem ülne a hátára senki. Az igazán menő tatteros helyeken soha nem is ül fel a lóra senki! - érzékenyül el Tatterosunk a szentimentális iskola tanításaira emlékezve. Ezek meg? 3 percet is sokall némelyik durvalelkű cowboy. Csak ne keltene olyan elégedett és nyugodt benyomást az a ló! - értetlenkedik Tatteros. Náluk a pszichológus folyamatos instrukciói és a heti rendszerességű, a lovarda teljes létszámával zajló konzíliumok ellenére bakolások, kitörési kísérletek, rémült tekintetű, rettegő lovak fémjelzik az első belovaglási kísérletet. Tatteros azzal nyugtatja magát, hogy itt a sötétség birodalmában nyilván nagy jártasságra tettek szert egyes wescosok a fekete mágia művelésében, s megbabonázzák a lovakat. Az nem lehet, hogy egy soha nem lovagolt 4 éves, embert sem látott lovat 3 perc alatt belovagoljanak és zabla nélkül iskolázzanak vele.

Tatterosra ügyet sem vet senki. Mellőzöttségében egy idő után pityeregni kezd. De a wescosok csak akkor figyelnek fel rá, amikor már elkeseredetten zokog az egyik box sarkában. Ekkor az egyik nagykalapos a coltját markolva odafordul hozzá, s megkérdi tőle:
- Na mi van öregem? Lovaznál?

A csendesedő sírdogálás közben elhüppögött igenre a Quasimodo-t megszégyenítő külsejű lovász elkapja a keze ügyébe eső első lovat, s kijelenti:
- Vadóccal mész!

(Jézus Mária! Ezt a lovat eddig három percig lovagolta a főwescos, s fekete mágia ide, suttogás oda, de Tatteros nem sok kedvet érez a betöretlen csikóhoz. Félve súgja oda a lovásznak: Nem lehetne egy másikat?
A többi sokkal vadabb! Ez meg már meg van suttogva! - súgja vissza Quasimodo, mert megsajnálja Tatterost, s nem akarja lejáratni a kemény fiúk előtt.

Hozd ezt a kisebb nyerget, azt a puskát, a két pisztolyt az övvel, a lasszót, a baltát, a bozótvágó kést, az első és a hátsó nyeregtáskát, a borjúkötelet, a hálózsákot, mind a két lópokrócot, a sátorponyvát és a függőágyat! - utasítja a főwescos Tatterost. (Újabb pofon! Náluk a fedeles lovardánál az a módi, hogy a snájdig tatterosokhoz odavezetik a felnyergelt, Domosedan injekcióval elbódított lovat. Még, hogy a saját kezével cipekedjen! Borzalom!)
Ellenőrizd le, hogy van-e nyeregtáskában kovakő és tapló, edények, evőeszközök, élelmiszer egy hétre, kötelek, szíjak, zsinegek, zseblámpa, tájoló, kötszer, lidocain spray, nospa injekció! - jön a következő ukáz.
A két whisky-t tedd a bal oldali első táskába, a vörösboros kulacsot meg majd ide kösd fel! - áramlik tovább az értelemnek szikráját sem tartalmazó utasításhalmaz feléje.

Tatteros megretten. Most már határozottan érzi, hogy nem kellett volna idejönnie! A puskáig megjegyezte a listát, de a többit már képtelen volt. Az egy kicsit azért megnyugtatja, hogy a puska nála lesz, azzal legalább nem őt lövik le.
Egy lazának szánt mozdulattal le akarja kapni a nyerget a helyéről. Sikerül is annyit mozdítani rajta, hogy a fejére esik. Kis híján meghal, hisz a nyereg úgy látatlanban is megvan 30 kg. De a fején többnek érezte. Minden erejét és maradék méltóságát összeszedve a földön vonszolva kicipeli a nyerget a ló mellé. Mikor a többi cuccért visszamegy, a szeme sarkából megnyugodva látja, hogy a főwescos a jobb kezének két ujját használva, hanyagul a ló hátára hajítja a nyerget. Legalább nem neki kell valami darufélét hevenyésznie a kútgém felhasználásával, amivel a nyerget képes lett volna 50 cm feletti magasságba emelni.

A ló mellé kihordott -a westernesek szerint valamirevaló lovagláshoz nélkülözhetetlen - cuccok egy 2,24 m magas halmot képeznek, aminek a kerülete 6,45 méter. Miután minden nyeregtáskát megtöm, s a lovat teleaggatja lim-lommal, a kupac magassága 14 cm-t csökken, kerülete nem változik. A wescosok sokatmondó pillantással összenéznek, s szó nélkül átrendezik a lovon a cuccokat. 1,35 másodperc alatt felszerelik a lóra az odahordott tárgyakat, s Tatteros ájuláskörnyéki állapotával cseppet sem törődve kijelentik, hogy még a közös cuccokból is raknak a lovára, mert még alig van rajta valami.

Húzd meg a hevedert, és rögzítsd! - veti oda fogai között a főwescos.

Tatteros kezd pánikba esni. Nincs nyeregszárny! Nincs nyeregszárny! - dobol az agyában a felismerés. Hát akkor hogyan húzza meg a hevedert? Azt ő úgy szokta volt, hogy felhajtja a nyeregszárnyat, kobakjával megtámasztja, s előbb az egyik felrántó szíjon, majd a másikon is húz. De itt nincs nyeregszárny. Erőt vesz magán, s megpróbálja magát túltenni ezen a szörnyűségen. De felrántó szíjak sincsenek! Csat sincs! Csak egy okádék vastag és hosszú szíj, aminek rendeltetése teljesen ismeretlen számára.

Köss rá egy nyakkendő csomót! - sercinti a fogai közül a percek óta mozdulatlanul álló lován ülő főwescos. Tatteros hitetlenkedve néz az arcába. Most ez komoly? A ló nyakába kell kötnie ezt a nyakkendőszerű szíjat? Érzi, hogy valami nem stimmel, ezért vontatottan lát a dologhoz. A Quasimodo külsejű lovász megelégeli szerencsétlenkedését, s egy követhetetlen mozdulattal megköti a felrántó szíjra a nyakkendőcsomót. Tatteros tudja, hogy nem jegyezte meg a mozdulatot, de azzal is teljesen tisztában van, hogy soha az életben nem teszi ki magát még egyszer ilyen megaláztatás sorozatnak, a lábát be nem teszi western farmra, így nem is lesz szüksége erre a mozdulatra.

Indulás előtti pillanatok! Tatteros nem cicózik! Megigazítja cicanadrágját, felhúzza szarvasbőr kesztyűit. Matat egy darabig a kobak szíjai után, de hamar rájön, hogy az inka sapkát nem kell hárompontos rögzítővel a fejére erősítenie. Balkéz a szárakat, a lovaglópálcát és a sörényt összefogja, jobb kéz a nyereg hátulsó kápáján, majd Tatterosunk a bal lábát felemeli a földről, s talpával hátrafelé tartja. Várja, hogy nyeregbe emeljék! A wescosok és lovászuk értetlenkedve nézik. Görcsöt kapott a lába vajon? Miért nem huppan föl végre? Tatteros egy perc mozdulatlan álldogálás után végre rájön, hogy őt ugyan senki nem teszi fel a lóra. Nyeregbe száll hát, miközben gyomra a földig süllyed, majd átmenet nélkül a torkába ugrik. Ekkor eszmél rá ugyanis, hogy a nyers csikóra szállt fel éppen.

Érdekes módon a belovagolatlan csikó nem rakoncátlankodik, csak áll nyugodtan.
Mágia, mondom én! - győzködi magát Tatteros. A saját tíz éve lovagolt lova, életének legnyugodtabb pillanatában sem volt ilyen problémamentes.
Na, mindegy, lényeg a lényeg: élek! - ismeri fel a helyzetet Tatteros. Halálfélelme a normális szintre süllyed vissza.

Amint nyeregben érzi magát, Tatteros máris nyeregben érzi magát. Na majd most, majd most megmutatja ezeknek! Felveszi a nagykönyvből alaposan megtanult testtartást. Váll, csípő, boka egy vonalban, szárak feszesen összeszedve, váll hátra, derék meghúzva. Egy pillanatig úgy érzi, hogy a cowboyok megütközött pillantása az elismerés jele.
Adj neki szárat! - köpi a szót a főwescos.
Kelletlenül engedelmeskedik.
Még adj! - böffen a cowboy újra.
Hülye ez! - gondolja Tatteros, de azért enged a száron mégis.
Mondom, hogy adj neki szárat! - néz rá értetlenül a wescos.
Anyád! - gondolja Tatteros, s mérgében odadobja az egész szárat a ló nyakába.
Majdnem jó már! - bólint a cowboy!
De azért engedj még rajta, ez egy majdnem kész ló, nem kell tépni a száját. - állítja pofátlanul a 3 percig lovagolt csikóról a wescos. A western szárak a földig lógnak, a csikó türelmesen várja, hogy meredt testtartású utasa elengedje magát. Ő meg azt tanulta, hogy a lovat el kell engedtetni. Itt meg a ló engedteti el a lovast? Tatteros már semmit sem ért, sorsába beletörődötten ellazul, s a szabályos testtartásra fittyet hányva, szándékosan székülésben helyezkedik el, hogy ezzel is gúnyos véleményét hangsúlyozza.

A csapat elindulása után azonnal rémülten tapasztalja, hogy kurvára jól érzi magát. A nyereg baromi kényelmes, a székülés eszméletlenül stabil ülést biztosít. Az első nyeregtáskában pont kézre esik a whiskys üveg, a boros kulacs meg jobb helyen nem is lehetne.

Kicsit zavarja csak, hogy eddig nem látott PÁLYÁT a farmon. Nyilván nem a kis fika körkarámban fognak lovagolni, reménykedik. Nem azért jött ide, hogy az otthoni pályánál valamivel azért mégiscsak kisebb körkarámban nyomorogjon ennyi wescossal összezárva. Úgy gondolja, hogy a tanya mögött lesz a PÁLYA.

De jaj! Szörnyűséges sejtelem vesz erőt rajta, amikor látja, hogy a csapat eleje a nyílt mezők felé kanyarodik. Tudja, hogy lóval csak PÁLYÁN lehet lovagolni. A ló idegrohamot fog kapni, ha nem PÁLYÁN használják. Erre már volt példa a saját lovardájában. Jól emlékszik az esetre. A ló-pszichológus is megmondta nekik az eset után, hogy ezt még egyszer nem szabad megkockáztatniuk. Mind a ló, mind a saját érdekük ezt kívánja.

A kocka el van vetve! - gondolja Tatteros, s a halálba induló mártír vértanúk határozottságával ered a csapat nyomába.

Nagyon sok dolog idegesíti, a lovaglás egyetlen percét sem élvezi. Példának okáért madarak csicseregnek. Zaklatott idegeinek olybá tűnik a hangjuk, mintha az agyát smirgliznék. Aztán meg letérnek a földútról, s árkon-bokron át vágtatnak egy erdő felé.
Vadak ezek, mindig is tudtam! - gondolja magában. Még az útról is letérnek, nemhogy PÁLYÁJUK lenne.
Mindegy! Ürítsük fenékig a méregpoharat! - adja lelkét az ördögnek végre.

És ott a következő szörnyűség, egy árok. Tatteros lovak csak PÁLYÁN mennek, csak épített akadályokat rombolnak előszeretettel. Ez meg szemmel láthatóan nem épített árok. Azaz lehet, hogy épített, de nem ugráshoz épített. Tateros tudja, hogy innen gyalog fog hazamenni, hisz nyilvánvaló, hogy lovaik azonnal szívinfarktust kapnak az ároktól. Az árok partján látja, hogy másfél méter mély víz van az árokban.
Itt a vég! - rebegi maga elé a halál árnyékában. Már nem fél. A görcsös halálfélelem elmúlt. Egyszerűen már meg is halt. Ezt biztosabban tudja, mint a lovának otthon adagolt vitaminos takarmány kiegészítő összetételét, melyet pedig álmából felverve is fúj.

Az összes ló átmegy az árkon, csak az övé nem. Akármit csinál vele, nem megy át. A főwescos visszajön, hogy majd az ö lova után átmegy a csikó Tatterossal. De nem megy. Mindenki visszajön, visszamegy, visszajön, visszamegy. Tatteros és a csikó marad ahol volt. A főwescos lovat cserél Tatterossal. A csikó átmegy a wescossal, a wescos lova nem megy Tatterossal. Tatteros leszáll, s átugorja az árkot. A szár a kezében, s húzza a lovat. Nem jön. Tatteros visszaugrik és tolja a lovat. Nem megy. Megpróbálja megemelni, hogy majd ölben átviszi, de a 480 kg-tól azonnal sérvet kap.
A főwescos ekkor letekeri lasszóját, s szemmel láthatóan felé célozva át akarja dobni.
Úristen! Itt fognak meglincselni a szerencsétlenkedésem miatt? - villan át az agyán. De aztán megnyugszik, mert fa nincs a környéken. Nádcsomóra meg nagyon nehéz embert felakasztani.

Kösd a nyeregkápára! - adja az ukázt a cowboy. Majd átvontatunk.
Mi vagyok én, uszály? - dühöng Tatteros, de végül megnyugodva látja, hogy lova a vízbe lép, s átevickél a túlpartra.

Innentől - a fülsértő és idegesítő madárcsicsergéstől eltekintve - zavartalanul halad a csapat a cowboyok szent és kultikus áldozati kegyhelye, a KATLAN felé. Tatterosnak fogalma sincs, milyen lehet a KATLAN. Nyilván primitív épületekről, hevenyészett boxokkal rendelkező istállóról, csak hidegvizes zuhanyról, érdes törölközőkről és más, a primitív és elmaradott wescosoknak talán megfelelő, de valamirevaló tatterosnak evidens módon alkalmatlan helyről és körülményekről lehet szó.

A csapat 6 óra lovaglás után egy erdővel borított, a sötétedés miatt egyre kevésbé bizalomgerjesztő helyen hirtelen megáll. Tatteros nem száll le a lováról. Egyrészt biztos benne, hogy azonnal továbbindulnak, hiszen már majdnem sötét van, s a cowboyoknak egészen biztosan van annyi eszük, hogy még világosban elérnek a KATLAN épületeihez. Másrészt abban is biztos, hogy ezen a napon már nem tudna lóra szállni többé. Egész eddigi életében összesen nem ült ennyit lovon, mint ezen az egyetlen napon, noha a legtapasztaltabb tatterosnak számít a saját lovardájában.

A cowboyok azonban lovaikat leszerszámozzák, kikötik vagy egyszerűen elcsapják, s tábortüzet kezdenek rakni. Tatteros sírva fakad. Nem szégyelli könnyeit. Ennyi kínzás, embertelen bánásmód és szörnyűség után mit szégyelljen? Ez természetes. Ezek a vadak csak direkt az ő idegeivel játszadoznak. Bizonyára csak mímelik, hogy itt hosszabb időt akarnak tölteni. Mindjárt felröhögnek, hogy milyen jól megtréfálták Tatterost, s továbbindulnak végre a menedékhelyül szolgáló KATLAN felé. Durva és faragatlan fickók és nők ezek.

De nem! Nem röhögnek össze gúnyosan. Gyűjtik a rőzsét, kezdik főzni a vacsorát, iszogatnak. Az egyik félnótás még énekelni is elkezd. S egyre többen dúdolgatnak a fogaik között, a tűz mellett heverészve. Közben kissé értetlenül és gyanakodva figyelik a lován üldögélő és a fáradtságtól dülöngélő Tatterost. De nem szólnak hozzá.

Mikor indulunk már a KATLAN-ba? - kérdi végül megtörten az áldozat. Hova? - kérdi az egyik cowboy, aki még csak 10 éves és társaival éppen akadályversenyhez épít pályát, s közben teszteli is azt.
Hát ez a KATLAN! Megérkeztünk. - mondja még nevetve, majd játékosan felszalad a majdnem függőleges löszfalon vagy 50 méter magasra, s onnan integet vidáman.
Nem jössz te is játszani? - kiáltja le Tatterosnak, aki pont most határozta el, hogy élete további szakaszában szadista pedofil lesz. Most nagyon utálja a gyerekeket.

Minden ereje elhagyja. Egyszerűen lefordul a lováról. Esdeklőn néz a hozzá legközelebb álló cowboyra.
Inni! Adj inni! - kérleli egy csepp vízért epekedve, ereje végén járva.

Nesze testvér! - nyújtja felé kétliteres rozsdamentes bögréjét félig megtöltve a cowboy.
Igyál cimbora!
S Tatteros végre egy jót hörpint a színtelen folyadékból.

Utána 34 percig a klinikai halál állapotában tartózkodik, s későbbi visszaemlékezése szerint magával Szent Péterrel is vált pár szót.
Menj vissza a pokolba! (Vagy azt mondta, hogy a KATLAN-ba? Erre nem emlékszik pontosan.) Nincs helyed még a Mennyekben! - veregeti meg a hátát a szent.

Feleszmélve újra az elátkozott helyen találja magát, s kezében még ott a bögre. Beleszagol. Vitriol vagy vodka. Tökmindegy! Az eredmény ugyanaz.

Tatteros megvacsorázik. A 10 éves kedves kisgyerek eteti kanállal, mert annyira fáradt, hogy maga nem bírna enni. Egy hangyaboly tetején jóízű álomra szenderül. (Később azt állította barátainak, hogy ekkor valójában meghalt, s reggel valamitől érthetetlen módon feltámadt.)

Hajnalban ébred. A KATLAN-ban köd gomolyog, keleten kél a nap. Tatteros vacog a pokróca alatt. Sokkal jobban át van fagyva, mint egy eltévedt eszkimó Grönlandon. De valamiért mosolyog.
Ezt maga is észreveszi, s nem érti. A tábor szélén a lovakkal együtt legelésző őzek láttán szeme párás lesz. Na, na! Csak nem érzékenyülök el itt? - kérdi magától. Eszébe ötlik, hogy a Himaláját megjárt barátja mesélte, hogy a fagyhalál előtt mosolyognak az emberek, s semmi sem fáj nekik. Hát eljött értem is a kaszás! - ötlik fel benne.
Le van szarva! Jó itt! Ez szép halál! - morogja maga elé, s a mellette heverő kulacsból egy nagy adag vörösbort kortyol. Ott rohadjon meg mindenki, ahol van! Ez itt kurva jó! - döbben rá.

A wescosok mosolyogva üdvözlik reggel.
Na, hogy aludtál? - kérdik tőle. Tőle! Szólnak hozzá! Micsoda változás!
Hú de hideg van, a szentvárosát! - közli vigyorogva, s a bal kezénél a földön heverő laposüveget a legközelebb fekvő, hálózsákjából éppen csak kipislogó wescos felé nyújtja.
Kösz, haver! - nyúl érte a másik.
Brrrr, ez jólesett. - kommentálja a megkínált.
Na, ha olyan jólesett, add csak vissza! - kéri mosolyogva, s ő is meghúzza az üveget.
Aha, a hírhedt mézes pálinka! - konstatálja.

Felpattan, s a lova után néz. Nem ismer magára. Eddig délelőtt 11 előtt ki nem kelt az ágyból hétvégén, s a lova is csak délután 3 körül láthatta őt, amint a másnapi, különösen hosszúra tervezett (30 perces) lovaglást egyezteti a fedeles gondnokával. Most meg itt fitteskedik hajnali fél ötkor. Na mindegy, több is veszett Mohácsnál! - indul a lovához.

A négy éves csikó örömmel üdvözli. Annyira azért szentimentális még, hogy ezt saját maga és a ló között a tegnapi út során létrejött spirituális kapcsolatnak tulajdonítsa, s ne a ló elé a földre kiöntött zabnak, melyet a nyeregtáskából hozott a lónak. (Földre önteni zabot? Ki hallott már ilyet? - kérdezi magában. De azonnal válaszol is: Hát hova a túróba tegyem neki? Tiszta wescos lettem! - retten meg egy pillanatra. Ha én ezt a (lovas)klubban elmesélem?! - mosolyodik el magában.

Egy másik korán kelő lép mellé, s az is a lovát simogatja. Elmegyünk itatni? - kérdi az ismeretlen.
Oké! Menjünk! - örül meg neki, hogy végre tehet valamit a lováért. (Hiába a szentimentális beidegződés!)
Gyere, beugrunk a szomszéd tanyára, s megitatjuk őket. - invitálja a társa.
Messze van az a tanya? - kérdi.
Á nem, itt van a szomszédban - jön a válasz.

Elindulnak. Tíz kilométer megtétele után már látni a tanyát a távolban.
Vajon milyen messzire lehet ellátni a prérin? - töpreng Tatteros. De érdekes módon nincs felháborodva, vígan poroszkál társa nyomában.

Az itatás után visszatérnek a táborba. A többiek is itatnak. Aztán szedelőzködni kezd a csapat. Tatteros azt veszi észre, hogy jól érzi magát. Megdöbbenésére a nyakkendőcsomót is egyedül köti meg a felrántószíjon. Máig nem érti, hogy csinálta. A főwescos leellenőrizte, de nem nyúlt hozzá, csak jóváhagyólag biccentett. Tatteros boldog és elégedett.
A belovagolatlan csikóra úgy ül fel, mint egy vén, agyon gyakorlatoztatott iskola lóra. Valahogy eszébe sem ötlik, hogy futószárazzon, meg ilyesmi.
Mi van velem? Mi történt velem? - tépelődik. Észreveszi, hogy a szárat olyan hosszúra hagyta, hogy szinte a földet súrolja. Ez, amit csinál, az összes addig tanult ismeretével ellentmondásban van.
Így nem lehet lovagolni - állapítja meg, s maga is röhög azon, hogy akkor meg mit csinál, úgy mégis? Nagyon úgy néz ki, hogy ippeg lovagol.

Hiiijjjjjáhhhhijjjj! - rikkantja el magát hirtelen, s a szárat a ló nyakába vetve, lábait a legkényelmesebb és legbiztosabb ülést nyújtó székülésbe igazítva, kissé hátradőlve vágtatni kezd a tágas prérin, szembe a kelő nappal. Vagy harminc wescos robog a nyomában hujjogatva. Mikor megállnak, Tatteros könnycseppeket dörgöl ki a szeme sarkából.
A szél, ugye? - kérdi somolyogva a főwescos.
Persze - mondja ő, de tudja, hogy a wescosok tudják, hogy ez nem igaz. De nem bánja. Már nem bán semmit sem.

Hazafelé még megkérdi az egyik wescost, hogy mennyibe kerül egy western kalap. A nyergek árát ismeri a fórumról. Számolgatni kezd.
Basszuskulcs! - summázza a végeredményt. De sokat kell gürcölnöm mostantól.

A wescosok farmjára visszaérve segít a lovakat leszerszámozni, eszik még valamit, s lassan elbúcsúzik.
Mikor jössz? - kérdi az egyik wescos.
Asszem a hét végén, ha nektek jó. - mondja váratlanul. De senki sem lepődik meg.
Jó, akkor hétvégére Vadócra nem szervezünk senkit. - közlik vele.
Oké, kösz! - válaszolja, és elindul haza. A kocsiban számbaveszi az angolnyergére szóba jöhető potenciális vevőket. A csizmája vadonatúj, arra már megvan a jelöltje. Zsebében ott lapul egy cetli, rajta a Wild West western szaküzlet címe: Szöllő utca. A Flórián közvetlen közelében. Még arra is emlékszik melyik busszal tud majd odamenni.