Barefoot: Napoleon (egy film forgatása)

Egyszer volt, hol sem volt... na azért ennél egy kicsit közelebbről kezdem. Szóval az úgy volt, hogy amint megtudtam, hogy van egy szabad ló a forgatáson, rávetődtem rögtön. Illetve másnap reggel, mert olyan későn már nem volt képem felcsörgetni a feleket. Deák Tibort nem tudtam elérni, csak a feleségétől (?) kaptam egy ígéretet, hogy visszahív este. Gondoltam nekem bizonyíték kell, nem ígéret :) - felhívtam KundK-t, hátha bekapcsolva felejtette a telefonját. Rajta keresztül sikerült is lerendezni a dolgot, én pedig már útban is voltam a világhír felé :) Nem számítottam rögtön vörös szőnyegre, de azért a tapolcai vonat kissé alulmúlta a várakozásaimat. Eszméletlen lepukkant volt és hozzávetőlegesen öt fővel indult, beleértve a mozdonyvezetőt, és a kalauzt is. A menetidő négy óra, Akarattya és Kenese között felszedték a síneket, ezért itt buszra kellett szállni - szám szerint kettőre, bár egy is elég lett volna. Tapolcáról KundK vitt át a laktanyába, ahol a szállásunk volt - Újdörögd, Ódörögd, Taliándörögd? Tudja fene, a Kelet-Európa mindenesetre egyértelműen azonosítható volt :) Tizenegy óra körül járt, már csak a kemény mag volt fenn, én is gyorsan ledőltem, a másnapi ébresztő időpontjától némileg zaklatottan. Nem kellett volna félnem, mert bár az óra csörgött háromnegyed ötkor, és én fel is keltem, sőt el is indultam a boxok felé (miközben szépen világított a telihold), fel nem ébredtem, csak miután kietettünk, -itattunk és bemutattak egy Abszint nevű derék négylábúnak. Ezután reggeli arcba tömése, majd beöltözés volt a napirenden.

Beöltözés. Tibor igyekezett mindig jól helyezkedni, nehogy vértesek legyünk, és ez egy nap kivételével sikerült is, így hát első nap is huszárba kellett öltözni. Az úgy kezdődött, hogy mivel csizmám még mindig nincs, kerítettek nekem egy gumicsizmát a másodperc tört része alatt, én pedig - mivel gumicsizma csak faültetések, gödörásások meg ilyesmik alkalmával volt a lábamon és akkor sem hosszú ideig - gyanútlanul fel is vettem - erre még visszatérek. Összeszedtek nekem egy huszárruhát, ami úgy nagyjából illett rám - a kevlar (t.i. a dolmány, ami valóban golyóállónak tűnt) kicsit lötyögött rajtam, a csákó alól csak akkor láttam ki, ha felhúztam a szemöldököm, a nadrág és zokni között kb tizenöt centi hiányzott. Mikor ezt megemlítettem az egyik öltöztetőnek, csodálkozva nézett rám - Beér a csizmába, nem? :) Később már rutinosan alávettem a lovaglónadrágot, nem is törtem fel egyszer sem, a nadrágom viszont azóta is magán viseli a nyomokat, a gumicsizmába ugyanis úgy befő az ember lába, hogy önteni lehet a nap végén a csizmaszárból a vizet, a piros gatya meg elhagyta a színét, de úgy, hogy még a bőröm is vörös lett tőle. A kösentyű az általánosan bevett kettő helyett háromszor ért körbe, a mente kötőjéről meg első nap leszakadt a gomb - csak a kötelességtudat tartotta rajtam amíg észre nem vettem és csomót nem kötöttem rá. Szóval a felszerelés patent volt, menjünk nyergelni. Szerencsére szóltak, hogy kössem rövidre a tiszti hátasomat a vakaráshoz, nyergeléshez - simán lemészárolt volna egyébként, még így is sikerült egyszer-kétszer megharapnia. A nyereg felejthető volt, szerencsére kaptunk sabrakot, így nem láttam minden lóraszállásnál, hogy mibe is ülök vissza :) A sabrak lovaglás közben persze csúszkált össze-vissza, még akkor is ha hevederhúzás után a sabrakszíjat is újrakötötte az ember, néhány biztosítótűvel azért sikerült maradásra bírni. A lóra szállás sem ment egyszerűen, mert én egyébként is annyira vagyok hajlékony, mint a ropi, két nadrágban még kevésbé vagyok alakítható, Abszint viszont volt vagy 175 centi - a lábam nem ért fel a kengyelbe csak hosszabb-rövidebb bemelegítés után. A terepen már kicsit egyszerűbb volt - kerestem egy gödröt, vagy egy dombot és meggyőztem a virslit, hogy egyik sem eszik lovat. A laktanyától kb negyed órára volt az a helyszín ahol szerdán kezdtünk, féluton kifelé még ránkaggatták a szablyát és a karabélyt - ez jelent 1 db kékeszöld foltot a bal combon, és hasonló foltok sorát a jobboldalon, bokától könyökig - tudjátok, van egy olyan pont az ember könyökén, amit ha megütsz, elzsibbad az egész kezed - na az pont a puskatus magasságába esik. Külön élvezetet jelent szablyával és puskával lóra szállni - a szablya kicsúszik a hüvelyéből, a karabélyt meg a lába közé veszi az egyszeri huszár :) A lóraszállás algoritmusa tehát:

1. szablyát felakasztani a kampóra, hogy függőlegesen álljon

2. lovat gödörbe állítani

3. hosszú szárat engedni, mert ha felszállás közben a szájába rántasz, egészen biztos lehetsz benne, hogy elhagyod a felszerelés felét

4. mély lélegzet, nyújtógyakorlat

5. bal lábujjak hegye a kengyelbe

6. karabélyt átvenni a bal oldalra

7. lendületből felszállni, a jobb lábat jó magasra emelve, mert könnyen elakadhat a sabrakra szíjazott pokrócot szimbolizáló szivacshengerben

8. karabélyt átvenni a jobb oldalra

9. jobb kezet a szablya markolatára téve egy szigorú tekintettel ráfagyasztani a vigyort a bámészkodók arcára :)

Az első nap elég megrázó volt, ugyanis azzal telt el a jórésze, hogy hátteret képeztünk Napoleonnak, aki gondterhelt arccal a távcsövébe nézegetett miközben tábornokai jelentették a veszteségeket - alkalmanként 5000 főt - angolul, franciául, több füsttel, kevesebb füsttel, rossz kiejtéssel, nem állt meg a ló, nem ért be a ló, kitakarták Napoleont... könnyen kiszámolható, hogy a nap végére nem csak hogy elfogyott, de erősen negatívba csapott át Napoleon seregének létszáma :) Viszont Napoleon egy gyönyörű szürke andalúzon ült. Eddig nem tetszettek különösebben az andalúzok, de így élőben nagyon hatásosak. Kis kerek lovak voltak hosszú sörénnyel és megdöbbentő mozgással. A francia kaszkadőrök mind andalúzon ültek - nekik nem voltak gondjaik a tanügetéssel, nyújtott ügetésben is állt a lovaik háta (én bezzeg lépésben is fél métert emelkedtem). Kéttenyérnyi sütés volt a combjukon sőt, volt amelyiknek a combja belső oldalára, a farka alá is számot sütöttek. Elbénáztam a dolgot és csak néhány felejthető képet sikerült csinálni az andalúzokról (2,3), de KundK csinált róluk néhány jobban sikerültet is. Csak a nap végén volt egy kis akció - átküldték az orosz gyalogságot a másik forgatócsoporttól a szemközti dombtetőre, mi meg kivont karddal megrohamoztuk őket - vagy ötször-hatszor ("coupé, jó volt, vissza az elejére").

A csütörtök délelőtt kb ugyanazzal telt mint szerdán, annyi volt a különbség, hogy most egy másik tábornok is jelentett, illetve Napoleon bevetette a császári gárdát. Délutánra végre megérkezett a lovasok fejese is, akinek vezetésével még szerdán lerohantuk az oroszokat, így most már el is indulhattunk a rohamra (ebből is látszik, hogy az időutazás lehetséges :)) Már meg sem lepődtem, hogy ezt a jelenetet is felvettük ezerszer, bár az kissé elgondolkoztatott, hogy a a harmadik felvétel után már én is kívülről tudtam a színész szövegét (We have the honor to show the emperor what we can do! CHAAAARGE!).

Péntek reggel annak a dombnak a lábához rendeltek minket ahol szerdán az orosz gyalogosok voltak - innen kellett rendezetten visszavonulni később. Valaki szólt a filmeseknek, hogy jó lenne ha akció előtt szólnának egy negyed órával, hogy bemelegített lovakkal rotyózhassunk végig a pályán. Szóltak is, mi meg nagy lendülettel elkezdtünk ügetgetni a füstölők körül fel és alá. Egy fél óra múlva meguntuk a körözést és várakozó álláspontra helyezkedtünk. Alig egy óra múlva már sorra is kerültünk. Az eredeti utasítás úgy szólt, hogy levágtázni a dombról, számolni az ágyúlövéseket - ha mind a hatot ellőtték, akkor az ágyúk előtt, ha még nem, akkor mögöttük elvágtázni röviden. A domb a kevésbé meredek részeken is volt vagy harminc fokos, és jó köves, ezért a dombról levágtázást megvétóztuk. Az ágyúlövéseket meg ki a franc tudja számolgatni vágtában, karddal a kézben, füstben, porban, tömegben, folyamatos lövöldözés közben? Szóval ezt is módosítottuk úgy, hogy a lövések után érünk oda, mert egy ötméteres lángfelhő nem lehet túl kellemdús, ha oldalba kapja az embert. Az első néhány vágtánál persze kavartunk összevissza az ágyúk előtt is, mögött is, és átrotyóztunk a réten ezerrel. Amikor végre sikerült egy fokkal rövidebben elvágtázni az ágyúk előtt, valamelyik nagytudású filmesnek eszébe jutot, hogy ahol lőnek, ott meg is halnak néhányan, ezért szólt annak a csapat gyalogosnak akik keresztbe mentek előttünk, hogy haljanak meg páran - hát télleg majdnem meghaltak páran, mert a marhák pont ott dőltek le, ahol 55 lovasnak át kellett vágtázni - isten kezében voltak, mert az első lovasok még kikerülték őket, de hogy a többiek mögöttünk abban a porban hogy nem léptek rájuk, az rejtélyes.

Miután visszavonultunk, szombaton felvettük a támadást is nagyban. Reggel persze megint volt egy hosszú hatásszünet mielőtt a tettek mezejére léptünk. Felállt a 28 kaszkadőr mögé az 55 lovas statiszta a rét végébe, nyolcas oszlopban, a színészt kicserélték egy kaszkadőrre és roham! A vége felé már egészen belejöttünk, időnként sikerült zárt sorban rohamozni. Két roham között persze megint hosszú szünetek. Az egyik rohamban (illetve másfélben) beállt közénk Mario Luraschi is egy kamerával, hogy velünk együtt lovagolva is felvegye a jelenetet. Beállt elénk egy sorral, és nagyban szerelte a kamerát felfelé, amikor a filmesek elindították a rohamot - az előtte lévő ötven lovas nem látta mi van, hát elindult, mi meg hiába láttuk hogy előttünk van, ha ötven ló elrotyózik, akkor mi is. Nem tudom hogy jutott ki a sorok közül, de majdnem letapostuk az biztos. Kiváncsi vagyok mit tudott felvenni, mert a nyolcvan lovas akkora port kavart, hogy a mellettem vágtázó lovasokat is alig láttam, pedig locsolták a pályát egy tűzoltóautóval. Délután még vonulgattunk egy kicsit - a first unit megint maradandót alkotott :) Két forgatócsoport volt ugyanis - a "first unit" a színészekkel forgatott, a "second unit" pedig a kaszkadőrőkkel és Luraschival mint rendezővel. Természetesen Luraschival volt jobb forgatni, mert neki volt elképzelése hogy mit akar és mit lehet lóval megcsinálni, míg a másik csapat rendezőjének láthatólag csak igen homályos elképzelései voltak. A képen kívülről indulva az útról be kellett volna kanyarodnunk és el a gyalogság mellett négyes oszlopban, ügetésben. Igen, csak az út szélén bokrok voltak és két lónál több nem fért át köztük. Jó, akkor kettes oszlopban - így viszont a csapat több mint fele be sem ért a képbe a jelenet végéig. Útonállók maradtunk :)

Vasárnap más volt a helyszín - Waterloo, és más volt a ruha is - császári vadászok voltunk, ami lényegében egy másféle huszár. Aznap valahogy mindenki nyűgös volt. Az egyik leányzó nem bírt a csődörével és elment. Azt mondta fél a lova az ágyút húzó hidegvérűektől - nekünk inkább úgy tűnt, hogy Royal a nagyseggű csajokat szereti :D Egy másik kolléga meg egyszerűen besokallt és szintén lelépett - később egy törött zablával láttuk viszont - hogy csinálta, most sem értem. Én csöndben haldokoltam a dombtetőn háttérnek beállítva, beöltözve, ezer fokban, gázolajfüstben, és rettentően másnaposan - ráborultam a ló nyakára és hallgattam a jajgató macskákat :) Délután a másik helyszínről át kellett volna jönnie egy rakat vértesnek, de csak nagyon lassan szállingóztak, ettől persze a filmesek teljesen kiborultak, jó nagy botrány volt.

Hétfőn aztán utólért minket a végzet - a filmesek ötvenöt vértest rendeltek. Eleink tudtak valamit amikor nem erőltették ezt a nehézlovasság dolgot. A probléma ott kezdődött, hogy a vértből egy méret volt, mivel pedig ennek jónak kellett lennie mindenkire, az az egy méret Bud Spencerre készült. Én a hatvanöt kilómmal kétszer is belefértem volna. Volt aki az aznapi kajáját is a vértben tárolta, én csak az automata fényképezőt akasztottam a nyakamba, bár a 130-as teleobjektív is simán befért volna :) Ennek következménye, hogy a vért "hónaljban vág" :) azaz csak eltartott könyökkel lehet benne lovagolni, a kardot pedig épp csak ujjheggyel értem el :) Előrehajolni nem lehet, mert megfulladsz, ha meg a ló lép gödörbe, jól állon vág a vért. Ehhez jön még a sisak, a lószőrrel a taraján - akármerről fújt a szél, ez mindig a szemembe lógott. Az elrettentő történetek hatására a fel és leszállást meg sem próbáltam vértben, helyette kerestem egy magasabb pontot (fatörzs, szénabála), felpakoltam rá a vértet a sisakkal, felszálltam a lóra, és lóháton öltöztem be bádogembernek. A délelőtti feladat egész izgalmasnak ígérkezett - felálltunk a hat ágyúval szemben és miután elsütötték őket, kivont karddal át kellett vágtázni köztük. Hát ez elég húzós volt. Az ágyúcső ugyan műanyagból volt és egy ember a vállára vette, de akkorát szólt mint az igazi és volt vagy ötméteres lángja, két ágyú között pedig annyi hely volt, hogy két ló egymás mellett csak vazelinnel fért át. Ha túléltük vissza az elejére, és újravesszük.

Pihenő egyóra körül volt általában, ilyenkor kikötöttük a lovakat (jobbról a második Abszint, mellette balra Vöröske), lenyergeltünk, lovaknak széna, víz, nekünk meg amit szerezni tudtunk. Azt történt ugyanis, hogy még az érkezésem előtt ehetetlennek nyilvánította a csapat a kincstári kaját, és lemondták, azaz inkább elkérték a kajapénzt. Később aztán Czapári úr beszervezett egy sümegi vendéglőst, aki elég jelentkező esetén vállalta hogy kihozza a kaját a helyszínre. Jelentkező volt elég, főleg mikor látta a jónép, milyen úri dolgunk van (terített asztal, pincér, két fogás).

Hétfő délután csatlakozott hozzánk a második forgatócsoport a kaszkadőrökkel és a maradék lovassal. A feladat annyit egyszerűsödött, hogy most az ágyúk mellett vágtáztunk el a háttérben, miközben a kaszkadőrök az előtérben leestek, felbuktak, felrobbantak - és kaptak egy emberes lecseszést Luraschitól - nem beszélek franciául, de a lényegét így is le tudnám fordítani asszem :)

Kedden megint huszár, megint Waterloo - illetve voltak már korábban is akik átálltak az angol oldalra, mi maradtunk franciában. Ennél a résznél már erősen vesztésre álltunk, így aztán néhány visszavonulást is elő kellett adni. Úgy nézett ki a dolog, hogy a francia gyalogság fejvesztve menekül, szembe jönnek a rettenthetetlen gárdisták zárt sorokban, mi medig a gyalogosok közül indulva a gárdisták két oldalán elvágtázunk. A rendezőasszisztens ezerszer elmondta a gyalogosoknak, hogy egyenesen előre fussanak és csak hátrafelé figyeljenek, mert jönnek a lovasok. Hogy futottak? Keresztbe! Volt aki úgy halt meg, hogy haladásra derékszögben dőlt ki - átugrották. Aki keresztbe futott annak nem volt ekkora szerencséje, több gyalogost felborítottunk, én is csak épphogy tudtam kikerülni néhányukat. Végül nem sérült meg senki, a rendező pedig szerintem titokban örült is - kivágni nem fogják az biztos.

A gyalogosokon egyébként röhögtünk sokat - ha már sírni nem volt kedvünk. Nagy részük kiskatona volt, a maradék meg mindenféle - a gárdistáknál ugye öregebb arcokra volt szükség. Korábban nem tudtam mért vezényelnek a katonaságnál, hogy "bal, jobb" - most már tudom: mert a katonák maguktól nem tudják :) Nem sok rétest kaptak estére :) Egyetlen csapat volt ahol az egyik tag kezébe vette az irányítást és ők végre úgy léptek egyszerre ahogy kell - ez persze az utolsó forgatási napon volt már. Azért persze a gyalogosoknak sem volt könnyű - álltak ők is a napon egész nap a hosszú zubbonyban, és volt azért olyan jelenet ahol megdolgoztatták őket - pl ebben a csatában: rendezett visszavonulás és rendezetlen.

Kedd délután kaptunk egy nagy pihenőt - el nem engedtek minket, de amikor láttuk hogy leszerelik a kamerát, meg elviszik az ágyúkat, már tudtuk hogy aznap nem lesz több akció, így hát behúztuk a lóbőrt a fák alá :) Én is eldobtam magam, csizma le, szár a kezemben, Abszint meg körbelegelt. Egyszer csak hiányérzetem támadt - Abszint nem rángatta a szárat - kinyitom a szemem, és ezt látom - pont fölöttem aludt el a kis drága :)

Az egész forgatás alatt sütött a nap hétágra, ami azért volt kellemetlen (amellett, hogy majd megsültünk), mert a forgatókönyv szerint ködnek kellett volna lennie, amit gázolajfüsttel pótoltak a filmesek. Az utolsó nap, azaz szerdán reggel végre megjött a köd, akkor meg panaszkodtak, hogy kevés a fény :) De legalább nem füstöltek egy darabig.

Ez egy jó mozgalmas nap volt. Először is le kellett pattannunk az angol gyalogság négyszögeiről. Ez a már ismert forma szerint kezdődött - ágyúkkal szemben felsorakozni a francia gyalogság mellett, az ágyúkat elsütik, mi elvágtázunk az ágyúk között, ráfordulunk a gyalogosok négyszögére, eldzsingizünk mellettük az egyik oldalon, míg a kaszkadőrök a kamera felőli oldalon kerülik őket, aztán ha kiértünk a képből, vissza a négyszög két oldalán. Úgy kezdtünk, hogy először lőnek, utána indulunk, az ágyúkat elsütő tüzérek meg berohannak a négyszögbe. Aztán a rendező rájött, hogy induljunk el előbb, az ágyúkat majd csak menet közben sütik el. Rendben is lett volna, ha ezt a tüzérekkel is megbeszélik, de ők csak annyit láttak, hogy egyszer csak elindul feléjük vágtában nyolcvan lovas - a második ágyút már nem is sütötték el, olyan hitelesen alakították az elmenekülést :) A gyalogság megkerülésével is adódott probléma. A lovak azt már többé kevésbé megszokták, hogy szembe lőnek az ágyúk, de a skótszoknyás, szuronyos, folyamatosan lövöldöző sorfalhoz nem volt könnyű közel menni. Ráadásul a kaszkadőrök az andalúzokkal annyival lassabbak voltak, hogy mikor viszafelé vágtázva a négyszög másik oldalán épp menekülőre fogtam volna dolgot, szabályos kettes oszlopban jöttek szembe a kaszkadőrök. Abszintot csak kardlappal tudtam rávenni hogy menekülni a többi lóval szembe kell. Azért végülis elmondhatom magamról, hogy noha nem voltam első a rohamban, az elsők között vonultam vissza :)

Ezután következett a forgatás legemlékezetesebb jelenete. Hogy mért volt olyan emlékezetes? Azért mert egészen pontosan hússor vettük fel. A jelenet az lett volna, hogy egy lazább rendben vágtából nyolcas oszlopba érkezünk satufékkel, egy tépett, véres ruhás marsall bevágtázik elénk, elmondja a szöveget, ami kb annyi, hogy "Nézzétek hogy megy a halálba franciaország marsallja! Roham!", és rohamra indulunk. Az asszisztens ezt hosszasan magyarázta, ezzel szemben az egyik kaszkadőr röviden összefoglalta - Értjük mi a szerepet! Úgy teszünk, mintha a dagadt ripaccsal jöttünk volna. :) Szerencsétlen marsall nem állt a helyzet magaslatán, úgy is mondhatnám, hogy a lovastudása eléggé Foch volt :D Először nem tudott elindulni vágtában, aztán nem tudott megállni a képben, végül elfelejtette a szöveget :) A megoldást végül a következő jelentette: a képen kívül fogták lovát, mi vágtáztunk harminc métert röviden (jól leizzadtam mire ezt sikerült kivitelezni a kocsislóval), közben a marsallt elengedték, ló odavágtázott Luraschi egyik asszisztensnőjéhez, aki ott guggolt és megfogta a lovat amíg a színész dumált, aztán félre mászott, a ló tovább vágtázott húsz métert Luraschi másik két emberéhez, mi pedig lovastul belefúródtunk az elöl lovagló kaszkadőrök seggébe. Aznap még felvettünk egy másik rohamra indulást, meg egy menekülést, majd némi szünet után a számítógépes klónozáshoz vonulgattunk. Azt hittük lesz még valami, mert nem küldtek el minket, sőt elküldték azokat akik angolba öltöztek reggel, a rohamhoz pedig vértesnek öltöztek át, hogy vegyék vissza az angol egyenruhát :) Mi jó szokásunkhoz híven türelmesen vártunk, emelgettük a műanyag döglött lovakat (a leányzó a háttérben épp annak örül ennyire, hogy Abszint épp akkor szakította el a szárat - a forgatás utolsó fél órájában), és épp azon tűnődtünk, hogy miért várakoztatnak még minket, mikor már úgysem elég a fény - de kiderült hogy elég a fény, ha forgatáshoz nem is, de egy tűzijátékhoz igen :) Ez volt a kilépőnk.

Hát ennyi volt. KundK-val szerda este elbúcsúztunk a többiektől, és hazajöttünk - a csütörtöki lószállításhoz már nem kellettünk.

Nem mondom jó kemény volt néha, sokat szivattak minket, de ezt kár lett volna kihagyni. Kevés olyan megdöbbentő élmény van mint egy nagy csapat lovassal kivont karddal rohamozni.